|
PROGRAMAJÁNLÓ
2010.
MÁRCIUS
BEZERÉDJ-KASTÉLY |
|
|
|
Március 4.
csütörtök 15 óra |
|
Március 7. vasárnap 17 óra |
|
Cziráki Lajos Megyei
Rajzverseny |
|
Showder klub |
|
Kiállítás
megnyitó és díjkiosztó ünnepség |
|
BÖDŐCS TIBOR
humorista estje |
|
A kiállítást megnyitja:
Turbók Arnold Bertalan |
|
A stand-up comedy hazai
előretörése megújította a kabarééletet, meghozta a rég
várt generációváltást. |
|
MPI igazgatója |
|
|
A Megyei Pedagógiai
Intézet szervezésében „Cziráki Lajos” Munkácsy-díjas
festőművész nevét viselő megyei komplex képzőművészeti
tanulmányi verseny legsikeresebb munkáiból kiállítás
nyílik és ünnepélyes díjátadásra kerül sor a
Bezerédj-kastélyban. A kiállítás átfogó képet ad a
megyében folyó művészeti nevelésről, 7 éves kortól 19
éves korig. Több száz tanuló mérte össze a rajz és
vizuális kultúra tantárgy keretében szerzett ismereteit
és képességeit |
|
Bödőcs
Tibor, a műfaj egyik legismertebb képviselője lesz a
vendégünk. Bödőcs Tibor Zala megyében született.
Kezdetben falujának lakosait, eseményeit figurázta ki,
de fergeteges humorának számtalan céltáblája van. Az
élményeit dolgozza fel és meséli el a közönségnek. Ami a
színpadon elhangzik, hétköznapjai sűrített változata.
Egy tehetségkutató versenyen tűnt fel, sokat köszönhet a
Duma színháznak. |
|
A kiállítás
megtekinthető III.26-ig, munkanapokon 9-19 óráig. |
|
Gyakran fellép a Showder
Klub színpadán, ez hozta meg számára az országos
ismertséget. 2005-ben és 2007-ben a Magyar Rádió
Bonbon-díjával jutalmazták. |
|
T
T
T
T |
|
|
|
|
|
|
|
Sok szeretettel várunk
minden érdeklődőt. Ez a műfaj élőben az igazi! |
|
Március 10. szerda 18 óra |
|
Belépőjegy:1500 Ft (kedvezményes: 1000 Ft). |
|
Népek
országútja… helytörténeti előadássorozat |
|
T
T
T
T |
|
A
”magyar Marseille” mellett |
|
|
|
Az 1848-49-es forradalom és
szabadságharc helyi eseményei, a szabadságharc
csanakhegyi és ménfői hősei |
|
|
|
Előadó: Nagy Zoltán történész |
|
Március 12. péntek 18 óra |
|
A kortársak 1848
tavaszán a polgári átalakulás és nemzeti függetlenség
melletti bátor kiállásáért és a pozsonyi felvonulásáért
Győr városát „magyar Marseille”-nek nevezték el. A
„mellett” jelző Ménfőcsanaknak nemcsak a jelenlegi,
hanem az akkori Győrhöz tartozását is szimbolizálja.
Különös aktualitása a témának, hogy helyi, itt elesett,
megsebesült emberekről is szó lesz, akiknek utódai itt
élnek. |
|
Aranylók klubja
Az egy éve működő
Aranylók klubja szeretettel vár minden táncolni szerető
50-es, 60-as éveiben járót, párjával, barátaival együtt.
Ha egyedül van, köztük barátra lel. Ez alkalommal már
táncoktatásra is sor kerül Fertetics Andrea tánctanár
vezetésével. Zenél: Szilasi Lajos.
A batyus klub
belépődíja: 300Ft
T
T
T
T |
|
Az előadó emlékiratok,
levéltári anyagok és hadtörténeti dokumentumok alapján
dolgozta fel a korabeli eseményeket.
Az előadó munkája részletesen itt > |
|
|
Belépés díjtalan |
|
|
|
T
T
T
T |
|
|
|
|
|
Március 18. csütörtök 17.30 óra |
|
Március 17. szerda 18 óra |
|
Szülők klubja |
„A kis Jézus aranyalma” –
régi magyar kereszténység |
|
Mi történik, ha gyermekem
kábítószert fogyaszt? |
 |
|
Előadó: dr. Takács Róbert
városi vezető ügyész |
|
Előadó:
Dr. Varga Tibor jogtörténész |
|
T
T
T
T |
|
Belépődíj: 500 Ft |
|
|
|
T
T
T
T |
|
|
|
|
|
|
|
Március 20.
szombat 9-16 óra |
|
Március 20.
szombat 9-14 óra |
|
Textiles
alkotónap–húsvéti lakásdekoráció |
|
Modellező szakkör nyílt napja |
|
Vezeti: Ludvig
Nicolette művészeti tervező |
|
Szakmai találkozó,
csere-bere, börze. Várjuk a régi és új érdeklődőket,
gyerekeket, felnőtteket |
|
Jelentkezés, info:
+36/20-235-9858 |
|
Információ: Németh Antal
06/70-5774858 |
|
T
T
T
T |
|
T
T
T
T |
|
|
|
|
|
Március 21. vasárnap 18 óra |
|
Március 27.
szombat 18 óra |
|
PUSZTAI ANTAL gitárművész |
|
Irodalmi
találkozások |
|
koncertje |
|
„A
csoda bennünk van...” |
|
Pusztai
Antal Győrben született, Róth Ede és Reményi Attila
növendéke. Külföldi tanulmányait Frankfurtban kezdte,
majd Alvaró Pierri mesterosztályának tagja lett a Bécsi
Zeneakadémián.
Bravúros technikájú virtuóz gitáros, aki a klasszikus és
jazz zenét egyaránt magas színvonalon műveli.
Számos nemzetközi klasszikus- és jazzgitár-verseny
győztese. 2004. nyarán egyedülálló nemzetközi sikert ért
el a Montreux-i Jazz Fesztiválon, első díjat kapott.
Többször játszott olyan világhírességekkel együtt, mint
Pat Metheny, B.B. King, George Benson. |
|
Vendégünk:
Schäffer Erzsébet
Pulitzer-díjas újságíró
Schäffer
Erzsébet újságírónő írásai, megkapó történetei,
interjúi, riportjai a Nők Lapja olvasói körében mindig
nagy érdeklődésre tartanak számot. Az írónő történeteket
mesél az életéből,amelyek minden-napiságukban különösek
és arra biztatnak bennünket, hogy merjünk kíváncsiak
lenni másokra és magunkra. Merjünk adni, hogy kapjunk
is, és észrevéve a világ káprázatosan szép voltát,
„megtanuljunk vágyakozni az után, ami a miénk”.
(Simone Weil
szavaival) |
|
Belépő: 1200 Ft, diák, nyugdíjas: 800Ft |
|
Belépés díjtalan |
|
T
T
T
T |
|
T
T
T
T |
|
|
|
|
|
Március 31.
szerda 17.30 óra |
|
ÁPRILISI
ELŐZETES
Április 9. Költészet
napja – Radnóti emlékműsor
Április 13. Magyart –
Széchenyi István élete és kora
Április 15. Timaffy
László megyei néprajzverseny
Április 17.
Egészségpiac (helyszín: Kisdobos úti iskola)
Április 21.
Ménfőcsanaki villák és kúriák
– helytörténeti előadás
Április 24. Kövi
Szabolcs „Varázslat”
lemezbemutató koncertje
Április 28. Magyart –
Dr. Andrásfalvy Bertalan
néprajztudós előadása |
|
„Miénk a Világ!”
előadássorozat |
|
|
Game Over - Magyar
expedíciós siker a Föld legmélyebb barlangjában |
|
|
Előadó:
Kucsera Márton
barlangász |
|
|
Előadónk három társával
együtt első magyarként hódította meg a Föld legmélyebb
zugát, a Kaukázusban található gigászi barlangrendszert.
Kilenc napot töltöttek a felszín alatt, mire a szűk
járatokon átkelve 2080 méter mélyre, a barlang
száraz végpontjára jutottak. Kucsera Márton az elmúlt 10
évben Kínában, Olaszországban, s tucatnyi más helyen
ereszkedett le a mélybe, mentőakciókban vett részt, ám
élete nagy lehetősége - ahogy ő mondja - 2008
szilveszterén találta meg. |
|
|
|
|
|
2009.
augusztus 22-én a MAFC Barlangkutató Csoport négy tagja
(Kucsera Márton, Németh Zsolt, Sass Lajos és Zih
József) elérte a Föld legmélyebb ismert természetes
üregének alját.
Grúzia abház részén, a Kaukázus nyugati szegélyterületén
mélyül a 13 km-nél is hosszabb Voronya (Krubera)
barlang, amely bolygónk egyetlen, 2000 méternél
mélyebben feltárt járatrendszere. A főként ukrán
barlangászok által kutatott helyszín több évtizedes
vizsgálata során 2004-ben érték el a 2250 m-en fekvő
bejárattól számított 2 km-es mélységet, a
búvármerülésekkel kiterjesztett jelenlegi ismert
mélysége pedig 2191± 20 méter. Az aknabarlangok a
legnehezebben járható üregek közé tartoznak. Igazi
sportteljesítmény, nagy tapasztalatot igénylő, több
napos túra elérni az alját, és a feljövetel is napokba
telik. A biztosításhoz, és egyáltalán az előrejutáshoz
hatalmas mennyiségű kötelet és más felszerelést kell
beépíteni, mozgatni. Az ilyen minőségű és nehézségű
barlangjárás a magashegyi mászásokhoz hasonlítható:
komoly felkészülést, tervezést, közbülső táborok és
depók létesítését igénylik.
Belépés díjtalan |
|
T
T
T
T |
Gyerekeknek
Képzőművészeti és kézműves szakkör Lázárné
V. Ilonával hétfő 15 óra
Néptánc óvodásoknak Klauz Balázzsal kedd,
péntek 15 óra
Néptánc iskolásoknak Klauz Balázzsal kedd,
csütörtök 16 óra
Zongora oktatás Harmónia M.I. kedd 15.30
óra, szerda 17.30 óra
Társastánc tanfolyam iskolásoknak Fertetics
Andreával, kedd 15.30 óra
Játékos német óvodásoknak szerda 8 óra
Játékos angol óvodásoknak csütörtök 8 óra
Kiskönyvtárosok köre csütörtök 14 óra
Modellező szakkör Németh Antallal péntek 17
óra
Sakk-kör péntek 18 óra
Természetjáró szakkör havonta szombat
Sport
Női torna Baksa Kálmánnéval hétfő,
csütörtök 18 óra
Aerobic felnőtteknek és gyerekeknek Szabóné
Pőcze Krisztinával hétfő, csütörtök 17 óra
Callanetics torna Ditrói Máriával hétfő,
szerda 17 óra
Cselgáncs Alasztics Ágnessel kedd és
csütörtök 16 órakor
Jóga dr. Pappné Boczor Margittal szerda 18
óra
Ovifoci Bősze Leventével csütörtök 15,30
óra
Aerobic gyerekeknek Lázárné Kocsis
Zsuzsával
Ovitorna Boda Gábornéval, szerda 16 óra
Klub
Baba-mama klub Bokorné Mariannal kedden 10
órakor
Dalkör Nagy Emilnével kedden 16 órakor
Albatrosz táncklub Fertetics Andival kedden
17 órakor
Kreatív műhely Akkermann Katival szerdán 17
órakor
Nyugdíjas klub kéthetente csütörtökön 16
órakor
Aranylók klubja havonta péntek 18 óra
Kertbarát kör havonta péntek 17 óra
Állandó kiállítás:
Galgóczi Erzsébet Emlékszoba
Nyitva tartás: kedd-péntek 14-18 óra
PROGRAMAJÁNLÓ
2010. FEBRUÁR
BEZERÉDJ-KASTÉLY
Ménfőcsanaki Petőfi Sándor ÁMK
Bezerédj-kastély
9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 94.
Elérhetőségeink:
www.bezeredj-kastely.hu
Tel./fax: 96-556-207
info@bezeredj-kastely.hu
emlekszoba@bezeredj-kastely.hu
Könyvtár: 06/96-556-209
kastely.amk@freemail.hu
A művelődési ház a
műsorváltoztatás jogát fenntartja.