.

Ajánlott linkek

A bor országútja: Ménfőcsanak

Európai unió térképe

A legidősebb ménfőcsanaki lakosok emlékei

Kedves Ménfőcsanakiak! Kérek mindenkit, akinek a családjában, környezetében idős néni vagy bácsi él (vagy sajnos már nem él, de hiteles történeteket tudunk összeszedni), hogy az életükről információkat, képeket, dokumentumokat gyűjtsünk össze a honlapunkon. Általában csak későn kapcsolunk, hogy az ő történetük most már nem csak két évszázadot, de két évezredet is érint és sok olyanról tudnak beszámolni, ami nekünk, utódoknak csak ritkán jut (szerencsénkre, vagy szerencsétlenségünkre) osztályrészül. Ne hagyjuk, hogy az unokák, ükunokák ne ismerjék meg történetüket.

Néhány név segítségül, de várom a további javaslatokat és "kidolgozott" adatlapokat.

Köszönettel: Sulyok Tibor

Rövid ideig akartam csak fenntartani, aztán 3 órán keresztül szájtátva hallgattam élete történetét.

A nyolc gyermekes Németh família mindig is ebben az udvarban lakott. Fénykép nincs róla, de Józsi bácsi szavai nyomán megelevenedett előttem a nádas-tornácos ház, a húsvétkor fehérre meszelt falak, a döngölt padlójú veranda. Az utca, ahonnan az autók zaja néha elnyomja Józsi bácsi hangját, akkor még poros, vagy éppen sáros volt, a túloldalon házak helyett a Bezerédj család birtoka húzódott.

Ebben a házban élt a nagyapja, nagyanyja is. (Két bátyja fiatalon meghalt, az epilepszia és az akkori világjárvány, a spanyolnátha sem kerülte el a családot.) Szorgos volt a Németh família, így "mindig volt csirke az udvarban, malac az ólban, egyszerű ételt mindig készített édesanyám, soha nem koplaltunk".

Hat elemit végzett a ménfői iskolában (a 7-8. osztályt már mint dolgozó járta ki), ahol az írás-olvasást Szabó Kálmán tanító úrtól tanulta. Aztán a harmadik osztálytól Tóth László tanította - közel száz gyerekkel együtt - a hat osztályt: számtan, mértan, olvasás, szépírás, helyesírás, földrajz, történelem, egészségtan, jogi ismeretek, ének és torna óra követték egymást a hét napjain délelőtt 8 és 11,30, majd délután 13 és 15,30 között. Öt-öt gyerek ült a kopottas padokban és itták a tanító szavait. Ha egy kisdiák fegyelmezetlen volt, akkor a körmös és a fenékre suhintó nádpálca tette helyre. De nem volt ez goromba, inkább csak feddő legyintés.

1929-ben Tóth László tanítóval egy időben került Dr. Tora István is a faluba körorvosnak, aki a kisdiákokat is megvizsgálta. Leült az osztályterem közepébe és a hozzá lépő gyermekeket átnézte: nincs-e rajtuk sérülés, fejükben tetű, belenézett a torkukba és barackot nyomott a kis buksikra.

A versek szeretetét is Tóth tanító úrtól kapta Józsi bácsi, ma is kívülről mondja a Himnusz, a Szózat gyönyörű sorait, Arany János balladáit.

Gyermekkora hamar véget ért, mint akkor az uradalmi gyerekeken kívül minden gyereknek. Az iskolai szünetekben hat hétre elszegődött napszámosnak, napkeltétől napnyugtáik dolgozott a "kerten túli baráti birtokon". Báró Lévai Tibor birtokán lett "gulyásgyerek". De szinte soha nem tudott olyan korán felkelni, hogy az intéző meg ne rója: már megint nem keltél fel időben? Aztán este, mikor lebukott a nap a dombok mögé, a barázdákon elindult haza, ahol az édesanyja vacsorával várta. Mindig nagyon rövid volt az éjszaka!

Iskola után két évig szolgált édesapja mellett, aki Újvárosban vállalt betakarítást. Kis szolgagyerek volt, a 80-100 holdas birtokon dolgozott reggel és este az állatok mellett, napközben pedig kapált, gyomlált. Nyáron a pajtában, télen az istállóban aludtak.

Ezután két évre a győri kórház elmeosztályára vitte ápolónak a testvére, aki a cipész - csizmadia szakmát cserélte ápolói munkára. Itt telt el kemény munkával 17. és 18. éve.

Ekkor vett fordulatot az élete, elkezdődött a "művész élet". Szobafestést tanult három évig a Kossuth Lajos Szakmunkásképzőben, Dragonits József igazgató idejében. Kiválóan tanult, kitűnőre vizsgázott, ma is őrzi a segédlevelét.

Mostani kiállásán is látszik a sportos múlt: 1939-ben levente versenyeken szerepelt csapatával, nem is eredménytelenül: távolugrásban a II. helyet szerezte meg. Csapattársai: Újvári László magasugró, Erdődi László futó, Bint János súlylökő voltak.

Érdekességként említi Józsi bácsi, hogy bár inkább materialistának tartja magát, mégis nagyon sok templomban dolgozott együtt Borsa (Schutzbach) Antal festőművésszel. 1940-ben, erre (is) jól emlékszik, 50 ezer pengőt kaptak a baráti templom festéséért.

Sztálin idején négy évet volt különböző fogolytáborokban, ahol egyébként nem bántották: kemény volt az élet, de aki dolgozott és hasznos volt az oroszoknak, azt engedték élni.

Előbb egy fajanszgyár építésén dolgozott, ott kamatoztatta "művész" hajlamát, mosdókat, wc-ket formázott agyagból, gipszből.  Részt vett a kaolin bányászatában, de ott volt az égetőkemence építésén  is. Itt együtt dolgozott a frontról visszatért orosz katonákkal, akik "a nagy háborús zsákmány helyett átnevelő tábort kaptak". Tőlük tanult meg oroszul beszélni és nyomtatott cirill betűkkel írni.

A következő táborban már a szakmájában dolgozott. Festőbrigádot alakított és vezetett Szatka városában. Lassan eltűntek mellőlük a szuronyos őrök és fényképes igazolvánnyal közlekedtek a munkahelyek között. Itt ismerkedett meg Kapelkan Elbert német festővel, aki tájképfestészetet tanított neki. Annyira tetszett az oroszoknak a művészetük, hogy valamennyi lakásba rendeltek tőlük olajfestményt.

A festészettel eltöltött nyolc hónap után a 3. Mianszk nevű tábor következett. Ott egy új város építésén dolgoztak oly módon, hogy a vasúton érkező építőanyagból jobbról is, balról is házakat raktak össze, így haladva előre. Itt is brigádvezető volt, festettek, mázoltak, de a házak szépítésére is tett javaslatokat. Gipsz stukkókat készített és ezekkel díszítette az ablakokat, párkányokat, homlokzatokat.

Az Oroszországban eltöltött négy év alatt sok orosz nő vetett szemet a nyalka magyar legényre. Bár a hatóságok tiltották a foglyoknak a civil lakossággal folytatott intim kapcsolatot (10 - 15 évet is kaphatott a rajtakapott katona), az orosz lányok mégis gyakran megkörnyékezték és próbálták maradásra bírni. 65 év távlatából sem mondott Józsi bácsi részleteket, azt azért elárulta, hogy a rendkívül csinos orosz lányok között soha nem látott tyúkszemes lábút! (Hallotta, kitalálta, esetleg látta?) Viszont a nyolc hónapos orosz telet nem neki találták ki.

Segédmunkásnak helyezkedett el a Cardo bútorgyárban, ahol egy évet dolgozott. Ezután a Vagongyárban már ismét festő: a Budapesten megsérült villamosokat Győrben hozták helyre és festették le. Mikor elfogytak a villamosok, új vasúti kocsikat kezdtek gyártani, ezek festése lett a feladata.

1950. október 28-án nősült, addigra már veszélybe került a lányok és özvegyasszonyok miatt és meg kellett állapodnia. Feleségét a vonaton munkába járás közben ismerte meg, előbb csak nézték egymást, majd beszélgetni kezdtek, végül összekötötték életüket. Varga József plébános adja őket össze a ménfői templomban. A kétévente született gyermekek bizonyítják, hogy nem volt rossz a választásuk.

1958. január elsejétől már a Győri Állami Építőipari Vállalat dolgozója, festő és mázoló. Rövidesen brigádvezető lesz, az új festési technológiák megismerésében sokat segített az orosz és a német nyelv ismerete, a vállalat vezetése gyakran használta tudását.

1960-tól a GYÁÉV festőüzemének vezetője, egészen nyugdíjba vonulásának idejéig. A 250 dolgozó a legmunkaigényesebb, legkényesebb festési műveleteket is el tudta végezni, emiatt nem csak Magyarország legszebb városain, de kollektívája a szomszédos országok jó néhány beruházásán is ott hagyta keze nyomát. Egyik legszebb és legnehezebb munkájának a pozsonyi Bratislava szálló dekorálását tartja: 75 ezer négyzetméter extra szépségű angol Senderos tapétát ragasztottak fel.

Győri munkái közül a kórház első pavilonjának, az adyvárosi víztározó fém részének különleges festését említette szeretettel. Budapesten a Komjádi uszoda és a Sportcsarnok munkálatai a legemlékezetesebbek, talán arra legbüszkébb a "gyerekek és unokák után".

1980-ban, bár a vállalat vezérigazgatója Sárosi János maradásra bíztatta, mégis a nyugdíjba vonulást választotta. Jutalomból a Szovjetunióba utazhatott, bár feleségének 9 ezer forintos repülőjegyét már nem állta a vállalat. (Érdekes volt visszatérni - szabad emberként - abba az országba, ahol négy évet raboskodott. Ennek ellenére állítja, nem haragszik az oroszokra.)

Nyugdíjas évei előtt és után is többször vizsgáztatott volt iskolájában, valamint a Győri Kisipari Szövetkezet mestervizsga bizottságában. Társadalmi munkában Csornán, Kapuváron, Sopronban továbbképző tanfolyamokat tartott az új anyagok megismertetésére.

És hogy telnek a nyugdíjas évek? Ma már "csak" a kertjében dolgozik, olyankor nem a botjára, hanem a kapára támaszkodik, de már csak a nagyméretű növények vannak tőle biztonságban, mert az apróbbakat nem látja! Laci fia a szőlőtől "megszabadította", azzal annyi gond és munka volt, hogy azt nem bánja Józsi bácsi sem.

Felesége három éve meghalt, 56 dolgos, boldog év után már nem bírta a korát, elfáradt és elment. Itt maradt viszont lánya, két fia,  hét lány- és három fiúunoka, valamint egy kislány dédunoka. Nagyobbik fia családjával él együtt a régi családi birtokon. Háromnegyed 7-kor kel és este 10-kor fekszik. Bort és pálinkát csak módjával iszik, éppen úgy, mint régen.  A  gyümölcs  viszont  nem  maradhat  el.

TV-t néz, érdekli a híradó, a Barátok közt, az Aktív és különösen az időjárás-jelentés, amit Pártai Lúcia és Pataki Zita miatt néz, mindkét hölgy nagyon "szimpatikus" számára.

Politikai nézete sarkos: nem hozzáértő emberek vezetik évtizedek óta az országot, és még arra sem képesek, hogy a szidott szocializmusban létrehozott javakat "csak legalább fenntartsák". Nem ismerik a munkásemberek problémáját, és nem is foglalkoznak velük, csak belőlük élnek. Nézete szerint csődbe vitték az országot!

Tudja, hogy most nagyon gyors az élet és felesleges visszasírni a régmúltat, de ő még tisztán emlékezik az 1935-ben faluegyesítés előtt szolgálatot teljesítő valamennyi bíró nevére: a ménfői Pintér Mihályra, a csanakhegyi Joó Imrére, a Csanak falui Burkus Pálra, a faluegyesítés után pedig a megválasztott Gangl Jánosra.  De ki emlékezik majd 70 év múlva a mai politikusok nevére?

Németh József emlékeit lejegyezte és közkincsé tette: Sulyok Tibor  2009. július 15.

Szeptember 7-én a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban a megyei évnyitón ünnepélyes keretek között adták át a gyémántdiplomát Csehy Józsefné Liza néninek, aki 60 éve, 1949-ben kezdte tanítói pályáját.
Ménfőcsanaki tanító volt negyven éven át egészen nyugdíjazásáig, több száz gyermeket tanított betűvetésre, olvasásra. november 20-án, Ménfőcsanak egyesülésének 75. jubileumi ünnepségén Gangl András, a Részönkormányzat vezetője a Ménfőcsanak Szolgálatáért Díjat adta át Liza néninek   a Ménfőcsanakiak hálás tiszteleteként és nagyrabecsüléseként.

"Sűrű" volt az ősz Liza néninek, pár hónap alatt ünnepségek, osztálytalálkozók sora, most pedig ez a szép kitüntetés. Hogy érzi magát?

Nagy meglepetés ért engem november 20-án. A 75. jubileumi ünnepségre kaptam egy szép meghívót, de beteg lábaim miatt nem szándékoztam elmenni, elmúltam nyolcvan, nem mozgok már könnyen. Gangl Bandi többször hívott, végül kocsit küldött értem. Meg voltam hatódva, hát még amikor megtudtam, hogy Ménfőcsanak Szolgálatáért Emlékérmet adnak át nekem az ünnepségen. Nagy megtiszteltetés. Én annyira szeretek tanítani, hogy azért nem járhat jutalom, az nekem öröm!

Azt szokták mondani, senki sem próféta saját hazájában. Úgy látszik, e kitüntetéssel megdőlt ez az állítás.

Én büszke vagyok arra, hogy ménfőcsanaki lakos vagyok. Mindenkit ismerek, engem is ismernek. Nem zavar, ha tanító néniként szinte az egész falu tegez. Ezzel a kitüntetéssel a tanítói hivatás megbecsülését érzem.

Itt születtem 1929. március 24-én. Itt jártam iskolába, nem csak én, hanem a férjem és leányom is, de szüleink, nagyszüleink és dédszüleink is. Egyszerű szülők gyermeke vagyok, nem gondoltak rá, hogy taníttassanak. Örök hálával tartozom Gergely Gyula tanító úrnak, ő beszélte rá apámat, hogy nekem az Orsolyitákhoz kell mennem tovább tanulni. Az elemi iskola elvégzése után Gergely tanító úr a feleségével kísért el Győrbe.

Apácák tanítottak, rendkívül szigorúak voltak, de jóságos lelkűek. Nekik nem volt családjuk, minden tudásukat, erejüket a tanításnak szentelték, sokat adtak a nevelésre. Különböző tantárgyak mellett háztartási ismereteket, kézimunkát tanítottak igen magas színvonalon. Ennek nagy hasznát vettem a tanítói pályámon, de a családi életben is. Vallásos nevelésben részesültünk, szigorú erkölcsi rend szerint éltünk, de szeretetben. Emlékszem rá, egyszer meg akartunk nézni egy akkor híres filmet. Megengedték, de előtte megnézte az egyik paptanár, s csak azután mehettünk mi is, ha nem volt kifogása.

Hogy alakult tanítói pályája? A háború utáni évek politikailag és gazdaságilag is embert próbálók voltak. Milyenek voltak a tanítás körülményei?

1949-ben végeztem az Orsolyitáknál. Mire visszajöttem az anyaiskolámba tanítani, már államosították. Ez volt az első munkahelyem, innen mentem nyugdíjba is. Egy év múlva házasságot kötöttem Csehy Józseffel, aki szintén itt tanított. Egy elsős tanító nénit senki nem zaklatott, de férjemnek annál nehezebb volt a politikai elvárások miatt. A körülmények pár évvel a háború után bizony mások voltak. Olajos padló, széntüzelésű vaskályha, amit minden reggel magam fűtöttem be.

Az év eleje az első osztályban mindig nagyon nehéz. Igen sok kedves emlékem van a tanítással és a tanítványaimmal kapcsolatosan. Szinte minden napra esett egy kis humoros történet. Mindent elkövettem, hogy a kedves, romlatlan kis gyerekek jól érezzék magukat az iskolában. Helybeli létemre soha egyetlen szülővel sem volt problémám. Különböző családokból jöttek a gyerekek, sokan nem jártak óvodába, így különböző nevelési problémák adódtak. Mire megtanultak írni, olvasni, viselkedni, egymáshoz alkalmazkodni, bizony voltak küzdelmes órák is. De ha sikerült valami, az egész osztály örült. Magasak voltak az osztálylétszámok, nem volt ritka a 38 vagy 40-es, sőt 50 fős osztály sem. Ilyen körülmények között kb.

800-900 gyereket tanítottam meg írni, olvasni. Több olyan család van, ahol három generációt is tanítottam, szülőket, gyerekeket, unokákat. Ismertem mindenkit, az egyes családok körülményeit. Nagy előny volt, hogy helybeli voltam. Segített, hogy minden tanítványom családját meglátogattam. Tudtam, milyen nevelést kap otthon a gyermek, milyenek az anyagi körülményei. Még amikor nagy létszámú osztályok voltak, akkor is igyekeztem, hogy a gyermekre szabottan tanítsak. Ha valamelyiknek nehezebben ment valami, a tanítás után ott maradtam, segítettem neki.

Hogyan telnek a napok mostanában?

Két éve temettem el férjemet, s hogy ne érezzem magam egyedül, van egy-két tanítványom. Nehezen mozgok, így lakásomra jönnek. A kerttel már nem tudok foglalkozni, de magamat ellátom, hétvégenként pedig lányomék jönnek haza. Nagy öröm a várakozás. Gyakran találkozom régi tanítványaimmal, osztálytalálkozókra hívnak. Úgy érzem, gyönyörű volt a tanítással eltöltött negyven év.

Jó egészséget, sok örömet, drága Liza néni!