|
|
|
Aki szolgál, véd és a honlapra ír: Póczik Ottó rendőr ftzls. |
|
|
|
Ha
rendőri intézkedés törvényességével, vagy annak
szakszerűségével kapcsolatos panasza van Győr Ügyészségi
Nyomozó Hivatala kompetens kivizsgálni. |
|
Győr, Szent István út 6. Tel. száma: 06 96 328-958.
vagy a 06 96 329-282. |
|
Közrendvédelmi Osztály Vezetője Horváth Zoltán
rendőr őrnagy 06 96 520-000 (10-85) |
|
Körzet Megbízotti Alosztály Vezetője Makó Róbert
rendőrfőhadnagy 06 96 520-000
(14-45) |
|
2009-es Kék Hírek |
|
Kék Hírek 2010.
július |
A településrészünkön a
fiatal házasulandók szándékáról elsősorban a
szülők, a közeli hozzátartozók, és barátok
szereznek tudomást. Természetesen az Úr
tanúságában kötetett eskü szándékát, a helyi
Tisztelendő Atya tudja meg elsőként, viszont
másodikként, most már kijelenthetem a helyi
körzeti megbízott is tájékoztatva van. Divattá
vált, hogy telefonomon keresnek a „boldogító
igen” előtt álló fiatal párok, és kérik a
hátrahagyott lakóház kontrolját, azaz fokozott
ellenőrzését. Az elmúlt hónapban többen is
kérték ez irányú segítségemet, hiszen a
napjainkat jellemző közbiztonsági helyzetben úgy
gondolják, hogy nem csak a meghívott vendégek
szereznek tudomást az ünnepi ceremóniáról, hanem
azok az embertársaink is, akik a boldogító, de
jogtalanul szerzett vagyonra áhítoznak.
Nászajándékom, az a jó szándékú tanács minden
házasulandónak, hogy kézpénzt, és
ékszertárgyakat, valamint a rokonok által
adományozott ajándékokat, nevezzük hagyományos
módon stafírungot, ne hagyják őrizetlenül az
adott kisházban. Mindig van egy jó barát, egy
ismerős, aki felvállalja, hogy a lakóházban
eltölti ezt az éjszakát az esküvői sütemények,
és finomságok társaságában. Az elkövetőnek így
már esélye sincs a meglepetésszerű behatolásra.
Mi pedig a fokozott kontroll mellett,
biztosítjuk eme személyt a gyors segítségnyújtás
lehetőségéről, az éjszakai szolgálat
jelenlétével.
Kék híreken
keresztül engedjék meg, hogy minden júniusi,
helyi ifjú párnak sok boldogságot kívánjon a
helyi seriff.
Esküvőre készültek a
Nádasdy Ferenc utcában is, ahol a kispince az
ünnepség előtti napokban megtelt márkás
alkoholféleségekkel. A boldogító vagyon
helyett, a mámorba ejtő érték hozta meg az
elkövető kedvét a jogtalan behatolásra, és közel
100 ezer Ft értékben eltulajdonította azt. A
bűncselekmény azon sorozat részét képezte, mely
hetek óta borzolta az Ormos úti lakók
idegrendszerét, és nyugalmát.
Megígértem ez
elmúlt havi cikkemben, hogy beszámolok a
nyomozati munka eredményéről, de legalább is
bíztam annak eredményességében, sikerében.
Egy Új élet
utcában lakó embertársunk, aki közösségi
szemlélettel éli hétköznapjait, felajánlotta
segítségét a helyi seriffnek, és önzetlen
példamutató magatartásával, cselekedetével a
közös bűnüldözés kalászba borult, és a hetek óta
tartó sorozat elkövetőjét az igazságszolgáltatás
színe elé tudtuk járultatni.
Ménfőcsanaki sportpálya
sérelmére fűkasza tűnik el nyomtalanul, mivel az
elkövető a raktárhelyiségről a lakatot levágja,
és eltulajdonítja azt. Az Ormos úton több
lakóház melléképületeiből tűnnek el kertészeti
gépek, motoros permetező, fűkaszák, hosszabbító
kábelek, horgászfelszerelések, kisgépek.
Összesen 8 helyszínt termel ki az ismeretlen az
éjszakai portyázással. Az utolsó cselekményének
helyszíne az ifjú pár kispincéje, ahol a sértett
szülő azt jósolta nekem búcsúzóul, hogy most
lesz meg az emberünk. Igaza lett, de az
eredményességhez kellett Új élet úti lakónk
segítsége, kinek köszönöm a nyomozati munkában
nyújtott támogatását.
Győrújbaráton izzott a
tábortűz a falunapi rendezvény helyszínén, ahogy
a hangulat is ama tekintetben, hogy a rendezvény
előtti éjszakán az esemény területére szállított
tűzifát eltulajdonította egy ismeretlen
elkövető. Az égéshez szükséges termék pótolva
lett, és a tűzugrás látványa a rendezvényen már
szórakozatta a vendégeket.
A parázs már nem kellett
senkinek.
A szükség elvégzése
okozhatja egy „gólról” való lemaradást. Az
egyik helyi prominens vendéglátóegység férfi
illemhelyiségében már nem követhető nyomon a
labdarúgó világbajnokság minden mozzanata, mivel
ismeretlen elkövető eltulajdonította az ott
elhelyezett televíziókészüléket. Aki a
mérkőzések minden pillanatát nyomon szeretné
követni, kénytelen lesz a félidei szünetre
halasztania egyéb teendőit.
Ha lesz idén még nyári
meleg, akkor arra kérem Önöket, hogy
figyelmeztessék a gyermekeket a tavak, folyók
fürdőzésének veszélyeire. Folyamatosan fogjuk
ellenőrizni az illegális fürdőhelyek
érintetlenségét, de nagyon fontos, hogy ezt Önök
szülök is megtegyék gyermekeik irányába. A
tavalyi esztendőben szinte napi szinten kellett
kiszólítani a gyermeket a Koroncó és Gyirmót
határánál lévő gáttól, ahol két embertársunk is
vízbefulladt, és testüket a tűzoltók könnyű
búvárai tudták kiemelni a vízből. Mindkét
embertársunk ittas állapotban ugrott a víz
habjai közé.
Ellenőrzött lehetőség
mellett lehet fürödni a paradicsomian szép
Achilleas tó vizében, ahol egy fürdőmester
folyamatosan felügyeli a vízben tartózkodók
személyi biztonságát, és még a forrás vize is
jéghideg.
Tevékenykednek mezőőreink,
kik a mező értékeinek védelmére alakultak, és a
határban hadat üzentek minden törvénytelen,
környezetünket szennyező cselekedetnek, és
elkövetőnek. Az általuk ellenőrzött terület nem
kis szegmensét képezi Győr városának, ezért arra
kérem Önöket bejelentéseikkel, észrevételeikkel
segítség munkájukat az alábbi telefonszámokon.
A természet értékeinek
seriffjei az Ön lakókörnyezetében: Bajcsi
Lajos 06 20 975 0232;
Frühwirth Csaba 06
70 434 8424 /A zöld védelmében/
Meleg nyarat kívánok
Önöknek kevés szúnyoggal, a labdarugó vb.
döntőhöz jó szurkolást, és ne feledjék, ha
bajban vannak segítek. Ékszer, és kézpénzt pedig
nem tartunk lakásunkban.
|
Póczik Ottó 0036 30 552-4066
|
|
|
|
Kék Hírek 2010.
június |
Igaz buja a növényzet, a rendkívül sok csapadéktól,
de már nem ér aranyat a májusi eső. Térségünk
monszunja a
Medárd, de most Medárd jár nálunk vendégségben
Ménfőcsanakon, vagy monszun van? A legismertebb
jóslás szerint, ha Medárd névnapon esik az eső,
akkor a következő negyven napban is esni fog. Ha
viszont nem nyílnak meg az ég csatornái, akkor
negyven napos szárazság várható. Egy barátom szerint
Medárd érkezett előbb, és Ő a felelős azért, hogy
borsó és az egyéb kerti palántáink fuldokolnak az
esővízben, talán jobb lett volna, ha gabona helyett
rizst vetünk az idén. A kutatók szerint azonban
Medárdhoz nemcsak ez, hanem többféle népi hiedelem,
népszokás is köthető, amelyek több évszázados népi
megfigyeléseken alapulnak. Többségük nyilvánvalóan
az időjárásra és a várható termésre vonatkozik. Ez
az esőbe vetett hit az egész országban, sőt Európa
egyes területein is elterjedt. Az eredetét magyarázó
egyik legenda szerint Szent Medárd püspök
negyvennapos esővel oszlatott szét egy vidám,
táncoló és mulatozó társaságot, mert nem hallgattak
intő szavaira. Egyes területeken, például a
bukovinai székelyeknél úgy tartják, hogy ezen a
napon kezdődött a bibliai özönvíz is, amely szintén
negyven napig tartott.
A monszun kialakulását a kontinensek és az óceánok
eltérő hőmérséklete határozza meg. Hasonlít a
tengerparti szélhez, csak sokkal nagyobb területen
fejti ki hatását. Nyáron a tenger felől a szárazföld
felé fúj, csapadékot hoz. Télen pedig a kontinens
felől a tenger felé fúj, és ez száraz szél. A
monszun szó az arab mausin-ból származik, ami
évszakot jelent. Hát monszun e vagy Medárd a
vendégünk, döntsék el Önök.
Májusban megjártam Mezőörs utcáit, de jelen esetben
nem szolgálati autóval, hanem a tűzoltóság
csónakjával járőröztem, sóhajtozott a híd is, mely
alól eltűnt a talaj, sóhajtóztak a károsultak is,
akik aggódva szemlélték a folyamatosan emelkedő
vízszintet, de engedjék meg nekem, hogy egy
pozitívumot felfedjek, mely az emberi összefogásról
tett tanúbizonyságot. Jó volt tapasztalni, látni, és
megélni, hogy milyen fegyelmezetten és milyen
elszántan segítettek egymásnak a Mezőörsi emberek,
azok is kiknek szárazon maradt lakóháza, s jöttek
azok is, kik nem is eme településrész lakói voltak.
Egy idős bácsi, kit a vízszint másfél méteres
magassága miatt már csak egy markológép kanalában
tudtak kimenekíteni lakóházából meglepő
higgadtsággal fogadta a megváltozott körülményeket,
majd ezt követően megkérdeztem tőle, hogy emlékszik
e ilyen szélsőséges időjárásra, azt mondta „fiam
ennek is kell hogy legyen oka, ezt kell
elfogadnunk.” Erre kérem Önöket is, és arra, hogy ha
településrészünkön is hasonló helyzet alakulna ki
esetlegesen belvíz eredményeképp, vagy egy leszakadt
felhő miatt, figyeljünk oda fokozottabban idősebb
embertársainkra, hogy nem e szorulnak segítségre.
Hívjanak minket is, hiszen nagyon sok esetben, és
módon tudunk segítséget nyújtani.
Részönkormányzati gyűlésen vetődött fel, hogy
áldatlan közlekedési állapot van a Hegyalja-Malom
úti kereszteződésben, mely káosz véleményem szerint
már olyan méretet ölt, hogy feltétlen kezelni kell.
Nem rendőri szankcionálásra gondolok, nem
büntetésre, hiszen az nem megoldás, és akkor
„Szolgálunk és Védünk” igazán, ha a problémák
megoldásakor, annak analizálása során arra
törekszünk, hogy hogyan tehetjük biztonságosabbá az
adott kereszteződést, és a megoldásban figyelmet
fordítani arra is, hogy annak alappillére ne a
büntetés, ne a családi anyagi terhek fokozása legyen. Nem
a rendőr népszerűségének erősítése ilyenkor a cél,
hanem az, hogy tisztában kell lenni az emberek
szociális gondjaival is, hiszen nem elsődlegesen a
szabályok megsértése eredményezi a kialakult
helyzetet, de engedjék meg, hogy papírra vessem az
ügy kapcsán ismét, újra véleményemet, és
javaslatomat, melyet a helyi Képviselőtestület előtt
is felvázoltam.
Abban egyetértünk, hogy egy kereskedelmi egységnek
működési feltételeknek, kritériumoknak kell, hogy
megfeleljen, ahhoz, hogy megnyissa vásárlói előtt
ajtaját. A működési feltételek között szerepel az
adott kereskedelmi egység parkolóhellyel történő
rendelkezése, melyet úgy határoznak meg, hogy az
egység alapterületéhez, és vásárlóközönség várható
számának tükrében meghatározzák annak szükséges
parkolóhely igényét. Egy harminc négyzetméteres kis
egységnek 4-5 parkoló kialakítását rendelik el.
Jelen esetben van itt egy üzletkomplexum, mely helyi
sikeres vállalkozók, kíváló termékeivel várja a
helyi vásárlókat. Őket segíteni kell, hiszen a
magyar vállalkozó, helyi adójából városunk fejlődik,
és itt kerül befektetésre, nem utolsósorban
munkahelyet teremt. Véleményem szerint a
kereskedelmi egységeket bérbe adó személyt kell
felkérnünk arra, hogy a hozzá befolyt bérleti
díjakból, ugyan már fordítson egy keveset a
parkolóhelyek kialakítására is. Az üzletkomplexummal
szembeni autóbuszmegálló romokban hever, és nem is
esztétikus, de nem felel meg véleményem szerint a
kor igényeinek sem. (fedett
beálló, adatközlőtábla hiánya, szemetesedény) Kérjük
ennek áthelyezését, hiszen lehetőségünk van arra,
hogy feljebb helyeztessük a közlekedési
csomóponttól, ezzel annak leterheltségét
könnyítenénk. Halszálkás kivitelezésben pedig a
bérbeadó finanszírozásával alakítsunk ki parkolókat,
a jelenlegi buszmegálló helyén, így kb 8-10 parkolót
tudna magáénak az üzletközpont. Ennek financiális
hátterét a bérbeadó is be tudja kalkulálni, és nem
hozza lehetetlen helyzetbe anyagi erejét. Ez a
lehetőség véglegesen nem oldja meg a csomópont
helyzetét, de időt ad arra, hogy tovább
gondolkozzunk, és hangsúlyozom nem rövidtávon, hanem
hosszútávú megoldásban.
A 2006-os esztendőben részönkormányzati gyűlésen,
2008-as évben a helyi lakossági fórumon, mint erre a
kialakuló problémára, mint a Mediterrán lakótelep
parkolási káoszára rávilágítottam, és kértem az
Illetékesek kontrolját, és intézkedéseit. Nem
történtek sem intézkedések, sem konzultációk a
probléma kezelésének megoldására a szakhatóságok
részéről.
A mások hiányosságainak következményeit,
mulasztásinak végtermékeit pedig ne a Rendőrségre
szórjuk rá, mert nem szelektív hulladékgyűjtő
vagyunk, és nem engedhető meg, és nem szabad
szerintem megengedni sem, hogy a rendőrhatóságtól
várjuk azon problémák megoldását melyek mások
termelnek ki mulasztásaikkal, nem engedhető meg,
hogy az szankcionálásra épüljön fel, és azt sem
támogatom, sőt elítélem, ha egy rendőr csak a
büntetésben tud jelen esetben gondolkodni, és
tevékenykedni.
A probléma megoldásában minden konzultációra, minden
segítséget megadva partnerek vagyunk, akár
Parancsnokaim felkérésére is kész vagyok, hogy
segítsenek a kialakult közlekedési káosz
megoldásában, de az elsődleges kompetencia azon
szakhatóságé, kinek a feltételek meglétének
kontrolja a feladata. Azt gondolom, hogy a
fentiekben felvázolt lehetőség minden helyi
kereskedelmi egységnek kedvező megoldás lehetne
ideiglenesen, hiszen több vásárló is tudna hozzájuk
betérni, biztonsággal parkolni, és a csomópont is
fellélegezhetne.
Végezetül pedig a szakhatóság újabb szerencsétlen
tevékenységének tudom be, hogy ugyanezen komplexumon
belül még a Győri útra is engedélyt adott egy üzlet
kialakítására, ahol még lehetőség sincs parkolóhely
létesítésre.
Ittas vezetés végett kellett vérvételre szállítanom
egy helyi Horgas úti lakósunkat, aki a többszöri
figyelmeztetés ellenére a szabályok megsértésével
vett részt a közlekedésben, az ellene induló
eljárásnak köszönhetően évekig nem lehet talán
vezetői engedélye, és annak visszaszerzésére is
tanfolyam elvégzése után lesz csak lehetősége.
Fűkasza, horgászbot, motoros permetező, kisköszörű,
akkumlátoros fúró, legfőképp ezek azok az értékek,
melyek ezidáig úgy gyarapítják egy ismeretlen
elkövető tulajdonát, hogy azt jogtalanul az Ormos
úti kisgarázsok sérelmére vette magához. Még egy kis
időt kérek Önöktől, és elszámoltatjuk az elkövetőt,
és a „Kék híreken” keresztül beszámolok a nyomozati
munkánk végéről.
Júniusban már a családi nyaralások veszik
kezdetüket. Azt kívánom, hogy monszun után izzó
napkorong melegítse fel a fürdővizüket, és barnítsa
a napozókat, de a nyugalmuk, távollétük csak akkor
lesz felhőtlen, ha a hátrahagyott lakóházaikban
kézpénzt, és ékszert nem hagynak, valamint a
szomszédot, vagy barátot a napi kontrolra felkérik.
email: poczik.otto@freemail.hu
|
Póczik Ottó 0036 30 552-4066
|
|
|
|
Kék Hírek 2010. május |
|
Bezöldült a határ-bekékült a vadász, megázott a
mező-elázott a gépjárművezető, búskomor a Laci, mert
nincs meg a Saci. Többek között ezen események
járultak hozzá a tavaszköszöntő hangulathoz, de
nézzük részletesebben mi is borzolta Ménfőcsanak, és
a Gyirmóti Holt Marcal vízfelületét a déli szél
határozott gyorshajtásán túl.
Gyirmót község volt az áprilisi hónap fő szereplője,
hiszen rendteremtő munkánk eme térségre irányult. Mi
is történhetne eme csendes kis településrészen,
minthogy, hősünk jelen esetben nevezzük őt
„Füttyösnek” elindul megtekinteni a Marcal
halállományát. Csodálattal veszi tudomásul, hogy
megérkeztek a gólyák is, és elkezdték ismét
felújítani, renoválni az ősszel hátrahagyott
magaslati panorámával rendelkező ingatlanjukat.
Utazó madaraink szorgalmasan építkeznek, és csak
bíznak benne, hogy a hazai hírek nem igazak, hogy
akár elértéktelenedhet fészkük, ha területükön
megépülne az új bevásárlóközpont, és egyben
logisztikai bázis az Auchan. Ők most bizakodnak, és
rakják csörge ágakkal kis otthonukat, és készülnek a
családalapításra, hiszen a jövő felépítése
ugyanolyan nagy kihívás, mint a jelen értékeinek
megőrzése a jövő kisgólyái számára. Füttyös meglesi
az őzállományt is, akik a téli ínséges időszakot
követően végre bőségesen lakmározhatnak a zöldellő
mező védett növényeiből. Csoportokban szelik át a
határt öreg nénje őzikéi, és Füttyős
valószínűsíthetően ekkor a finom őzpörkölt illatát
érzi a tavaszi pollen dús levegőben, és annak
selymes ízéről álmodik.
De megérkezünk a Marcal már-már kellemes langyos
vízéhez, és láss csodát hal is van benne.
Ficánkolnak a kishalak, akik csapdába estek, hiszen
a visszahúzódó vízfelület ottfelejtette őket a
sekély medren kívüli partszakaszon. Jaj, nekik, nem
elég a bajuk, még Füttyős is megérkezett, és
társával elkezdi kiszedegetni a csapdába esett
kishalakat, amely igaz nem őzhús, de ugyanolyan
egészséges, és koleszterinmentes. Szépen
szedegetnek, mikor megérkezik a pikkelyesek őrzője,
a terület vizi sheriffje, a halőr.
Füttyős felháborodva fogadja a kontrolálást, és a
jogkövető magatartásra való felszólítást. Hadonászni
kezd a halőr szeme előtt, mire Ő, mert hát mi is
lett volna a kezében, mint egy evezőlapát, jól fejbe
kólintotta Füttyöst, aki olyan fokú sérülést
szenvedett, hogy sérülése 8 napon belül gyógyul csak
meg, és mentő viszi el e tájról. Lopás végett
eljárás indult ellene, mely 8 napon túl is tart. Így
zöldült be a határ, és kékült meg az orrvadász.
A csapadékos időszak eredményezte útviszonyok
közepette rosszul manőverezett egy gépjárművezető a
Ménfőcsanaki Sokorópátkai úton, és az előtte
kanyarodó tehergépkocsi jobb elejét megsértette.
Igazát hajtva, hogy az okozó, a tehergépkocsi
vezetője rendőrért kiáltott, és rendőrt kapott.
Felelősnek azonban a segítségért kiáltót kiáltotta
ki az intézkedő rendőr, és mivel az alkoholszonda
alkoholfogyasztást mutatott ki nála, így még
véralkohol vizsgálatra is elszállította. Így ázott
el a mező, és a gépjárművezető.
Gyirmóti vendéglátóegység Vezetője kérte
segítségemet, ezért látogatásomat tettem
panaszosunknál. Betoppantam a vendéglő ajtaján, és
azonnal végigpásztáztam a vendégek személyét, és
hangulatát. Volt ki vidáman újságolta hamvas fröccse
felett a bőséges tavaszi eső értékét, de volt ki a
hűvös reggeleket vette szájára hideg sörét követően.
Olyan is volt, aki azzal dicsekedett, milyen jól
látható kertjében a föld hantjai között kibújó borsó
zöld sora, mire én azt válaszoltam rá, hogy én már
Csanakon kétszer megszedtem, csak kifejteni nincs
időm. Viszont volt egy búsuló, asztala felett
szomorúan kortyolgató is. Olyan rossz kedélyű
állapotban volt, hogy őt már én szólítottam meg,
hátha egy kis örömöt, vidámságot tudok néki
nyilatkozni bánata orvoslására.”Ottó nagy a bánatom,
ellopták a Sacit”. Hát igen, elgondolkodtam rajta,
hogy ezt nehezen fogom tudni megoldani, hiszen itt
valaki jelen esetben eltulajdonította az asszonyt,
azt pedig visszahozni, ha önszántából távozott az új
urával, nehéz feladat lesz.
A vendéglősre néztem, aki rám mosolyogott, és
odasúgta nekem, hogy a Saci a sértettünk több mint
20 esztendős, szívéhez nőtt Ford személygépkocsija,
amelyet ismeretlen elkövető a lakóháza elől vitt
magával ismeretlen helyre. Kisebb értékre
elkövetett lopás végett indult eljárás, de
sértettünk kára felbecsülhetetlen.
Csanakon a sértett elhúzta volna nótáját az
elkövetőnek, ha megfogta volna, mikor Opel Astra
személygépkocsijának hátsó szélvédőjét betörte, mely
a helyi vén diófa tanúságában parkolt a
közterületen. A vendéglő zenésze, hangulat felelőse,
jelen esetben a mi sértettünk kocsijából nem
tulajdonítottak el semmit, de a rongálási kára így
is jelentős.
Szerintem a csajok miatt hagyta hátra a munkahelyét
és egyben otthonát az a két juhászkutya, akiket
gazdájuk 2 hete keres, és véleménye szerint azokat
ismeretlen elkövető eltulajdonította. A kutyusok nem
kerültek a ami napig elő, így feltételezem, hogy a
tavaszi időszak beérését követően a májusi aranyat
érő esőket már újra otthon töltik, persze kérdés,
mit akarnak a lányok.
Megkezdődött a fűnyírás, a gyepfelület rendszeres
karbantartása. Pihentető munkafolyamat ez, és érezni
újra a zöld gyep illatát felemelő érzés, hiszen a
tavasz, a jó idő, és a kerti munkák kezdetét
jelenti. Képzeljék el, ha eme munkafolyamat
közepette még találnak a fűnyíró gép előtt egy
pénzzel teli csomagot, melyben 350 ezer Ft. kézpénz
lapul. Így járt a Kommunális Szolgáltató Kft.
Győrszemerei alkalmazottja, aki a Győzelem úti
temető parkjának rendbetétele közben egy
nejlonzacskóban 350 ezer Ft-ot talált, és azt
becsületesen beszolgáltatta Hatóságunknak.
Munkájához további sok sikert kívánok, a pénz
gazdáját, annak eredetét, pedig a mi kompetenciánk
felderíteni.
Sok állattetem található (köz)útjainkon, melyek
közlekedési balesetek áldozatai. Több bejelentés is
érkezett hozzám az elmúlt hónapban, mikor egy ilyen
szerencsétlen baleset áldozatává váló kisállat
közútjainkon éli meg utolsó óráját, és elhalt
testének, nincs aki megadja a végtisztességet, azaz
nem vállalja fel senki az elhantolását. Kérem
Önöket, elsősorban emberhez méltó módon tegyék ezt
meg, nem közönnyel és közömbösséggel a másikra
várva, vagy pedig egy telefonhívással értesítsék
Győr város gyepmesterét a következő telefonszámokon:
96/323-459, 20/923-6276. Cím: Győr, Gyepszél u. 7.
Május első vasárnapja édesanyák napja. Minden
anyukának kívánok Boldog Anyák napját, és ne
feledjék, ha panaszuk van hívjanak bizalommal,
segítek.
|
Póczik Ottó 0036 30 552-4066
|
|
|
|
Kék Hírek 2010 április |
Méltóan megünnepeltük,
és megemlékeztünk a márciusi ifjak hazafias
cselekedetéről, kirügyeztek a fáink a tavaszi
napsütés simogatására, már nem csak a szép
természeti adottságairól jut eszembe Tényő
község. Ezt hozta nekem március.
Március 14.-én a helyi
ünnepi rendezvény nyugalmáról gondoskodtam, mely
közjogi méltóságaink társaságában, igaz metsző
hideg szélben, de forró szívekkel vette kezdetét
a Bezerédj kastély udvarán. Az ünneplő
embertársaink járműveire a helyi polgárőrség
tagjai segítettek vigyázni, ezért köszönöm Gangl
András Részönkormányzat Vezető Úr ez irányú
támogatását.
Összességében nyugodt
március van mögöttünk, de nézzük, kik nem
azonosulnak kijelentésemmel.
A Ménfőcsanaki ÁMK
udvarán egy személygépkocsi ablaküvegjét törték
be a kora esti időpontban, de az elkövetőt nem
pusztán a rongálás öröme motiválta, hanem az a
pénztárca mely 100 ezer Ft kézpénznek volt
birtokosa. A sértett elmondása szerint őt a pénz
nem érdekli, hiszen csinál ő hamar ugyanennyit,
csak az iratait sajnálja. Azt gondolom ezért
vált potenciális áldozattá.
Viszont nem
elhallgatható tény az is, hogy az ÁMK
tornatermébe sportolni járó embertársainkból az
elmúlt hónapban, két esetben, nem csak a fizikai
megpróbáltatás okozott lázas hangulatot, hanem a
lelki hangulatuk is a tetőfokára hágott, mikor
szembesültek a szomorú ténnyel, hogy
gépkocsijukat ismeretlen elkövető feltörte.
A Csanaki Tsz majorban
raklapok sétálgattak ki a kerítésen túlra, és
közel több mint száz faraklapot tulajdonítottak
el úgy az elkövetők, hogy senki nem vette észre
cselekedetüket, pedig tehergépkocsijukkal szinte
bizonyos, hogy a 83-as főúton parkoltak le.
A postás mindig kétszer
csenget? Vannak útszakaszok Csanakon, ahol
jelenleg egyszer sem tud, hiszen azokat
ismeretlen elkövető letördelte. Az elkövetőt nem
a vagyonszerzés motiválta, hiszen egy esetben
sem tulajdonította el azokat, csak leszakította
azt helyéről. Egy sértett sem kérte
segítségemet, feljelentést sem tett senki,
viszont én úgy döntöttem, hogy az elkövetőnek is
csengetni kell, hogy cselekedete nem maradhat
felderítetlenül. Én be is csengettem neki, és
tudattam vele, hogy életkora nem teszi lehetővé
büntetését, de az eljárás alól ő sem bújhat
ki.
Fokozottan ellenőrizzük
az oktatási intézmények közvetlen környezetét,
és tudom melyek azok a gondok, problémák, melyek
megoldásra várnak. Azokkal a gondokkal hiddjék
el nem tudok mit kezdeni, hogy a szülő
természetesnek veszi, hogy tizenéves fia a
pincehelyiség fahordóit rendszeresen csapolja,
és az onnan beszerzett bort barátaival közösen
fogyasztja el a közterületen. Söröznek a
gyermekek a kastélyparkban, és már azt is nagy
eredményként könyvelem el, hogy az üres
dobozokat a szemetesbe juttatják, kímélve ezzel
a közterület tisztaságát.
Egy statisztikai
kimutatás. Elgondolkodtató. A BRFK
Ifjúságvédelmi Osztályvezetőjével beszélgettem,
aki elmondta, hogy a 2009 esztendőben ötven
százalékos arányban oszlott meg a súlyos
bűncselekményt elkövető nagykorú, és fiatalkorú
elkövetők aránya. Azaz ugyanannyi fiatalkorú
követett el bűncselekményt országos
viszonylatban, mint amennyi felnőtt korú.
Győrújbaráton az eget
kémlelte a kamera. Egy közterületi kamera
küldetése, hogy a településrészre áramló
forgalmat kémlelje, és rögzítse azt. Az
operátorunk eme szép napon, egyszer csak arra
lett figyelmes, hogy a kamera szép lassan
elindul az ég irányába, és forgalom helyet a
légi közlekedés intenzitását kezdi rögzíteni.
Még nincs is 2012 világvége, akkor mi lehet a
változás oka. Leszakadt az ég, vagy a kamerát
ferdítette el valaki. A megoldást kis idő múltán
a kamerába vigyorogva jómagam tártam fel. Valaki
szerette volna azt vagy eltulajdonítani, vagy
megrongálni, hiszen látható volt az erőszakos
feszítés, de a speciális könyök nem engedett az
unszolásnak, és ő a földi forgalom pásztázása
mellett tett le voksát.
Több közlekedési
baleset is bekövetkezett a 83-as főúton, több
mint általában egy havi lebontásban, és sajnos
szinte mindegyik kivétel nélkül súlyos
sérüléssel járt. Azt gondolom a sebesség nem
megfelelő megválasztása volt a fő ok, de ezzel
társult egy rossz előzési manőver, vagy nem
megfelelő követési távolság megtartása. Kérem
Önöket vezessenek óvatosan, és fokozottabban
figyeljenek oda a megszaporodó motorosokra is,
hogy megfelelően tudjanak kalkulálni az egy
nyomon haladó járművek sebességével is. Segéd
motorkerékpáron pedig továbbra is kötelező a
védő bukósisak, melyben nem fogunk toleranciát
tanúsítani.
Átolvastam a Büntető
Törvénykönyv (BTK) legfrissebb módosításait,
jelentős változást nem fog hozni a közbiztonság
pozitív alakulásában, véleményem szerint a valós
problémákkal nem foglalkozik. Gondolok itt a
fiatalkorú bűnözés szankcionálásának
hatékonyságára, védtelen idős embertársaink
sérelmére elkövetett bűncselekmények
elkövetőinek büntetési tételének szigorúságára,
valamint a sport rendezvények biztonságosabbá
tételére, hiszen sokan saját agreszvításuk
kibontakozásának lehetőségét látja eme
eseményekben. A jövőben, aki kereskedelmi
egységből olyan terméket tulajdonít el, amely
záró kóddal, vagy pld. egy rágógumi fémcsíkkal,
vonalkóddal van ellátva, akkor az elkövető nem
szabálysértést követ el, függetlenül az
értéktől, hanem bűncselekményt, így előállítása
kötelező. Csak bízom benne, hogy monumentális
bevásárló központjaikban nem fog egy
embertársunk sem óránként rágógumit lopni, (mert
a rágógumi fémcsíkkal van ellátva) hiszen akkor
megnézhetjük magunkat, és mi is rágódhatunk
azon, mikor érünk vissza az általuk ellenőrzött
területre közbiztonsági feladatot ellátni.
Módosul a KRESZ
is. Néhány
részlet: Az új KRESZ pontosítja
a gyalogos átkelőhely forgalmi rendjére
vonatkozó szabályokat. A
jövőben a zebra felé tartó autósok csak olyan
tempóban haladhatnak majd, hogy még az átkelő
előtt képesek legyenek megállni. Január
elsejétől már nem csak más menetrend szerint
közlekedő járművek és az iskolabusz
megállóhelyét is csak fokozott figyelemmel lehet
megközelíteni. Az
új szabályozás lehetővé teszi, hogy a
kerékpárosok a
táblával jelzett egyirányú utcákban kerékpársáv
hiányában a
megjelölt iránnyal szemben közlekedjenek. A
módosítás
feloldja a kerékpárok szoros jobbra tartási
kötelezettségét, ez
azonban nem jelenti azt, hogy a kerékpárosok az
út közepén haladhatnak majd. Szintén fontos
változás, hogy a biztonsági feltételek
fennállása esetén a
forgalmi okokból álló járművek mellett vagy
között a motorkerékpárok és a segédmotoros
kerékpárok, az álló járművek mellett jobbról a
kerékpárok pl. a piros lámpánál előre
haladhatnak. Az
új szabályozás pontosítja
a hatósági jelzésre vonatkozó rendelkezéseket, a
rendszám nélküli közlekedés visszaszorítása
érdekében. A rendszámot jól látható helyen és
módon kell a járművön elhelyezni, meglétét és
állapotát indulás előtt ellenőrizni kell.
Korábban a KRESZ csak azt írta elő, hogy a
járműnek rendelkeznie kell rendszámmal,
mostantól azonban azt is, hogy a rendszámot fel
kell szerelni, és meglétét indulás előtt
ellenőrizni kell.
Én arra kérem Önöket, hogy
ne csak a fenti felsorolásban szereplő
helyszíneket közelítsék meg óvatosan, hanem a
Ménfőcsanaki Hegyalja úti „Lufi” fagyizó
környékét is, hiszen nagyon sok gyermek a
fagylalt mennyei ízével lesz elfoglalva, mikor
átkel az úttesten.
Húsvét a feltámadás
Ünnepe, Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok
mindenkinek, a hölgyeknek sok locsoló
fiatalembert, a kerteknek sok öntöző esőt.
Póczik Ottó 0036 30 552-4066
|
| |
|
Kék Hírek 2010 március |
Ugye most már Önök is megértik, hogy nagy magyar
költőink miért választották gyakran verseik
témájává a tavaszt. A tavasz szépsége, annak
minden mozzanata a költő ihletét erősítette.
Madárénektől hangos az udvar, és lassan-lassan
kitakarózik a kert a fehér lepelből. A gazdák
most elégedettek, hiszen mélyen aludtak az őszi
veteményesek, a kemény fagyok támadása elől
pedig menedéket találtak a hótakaró alatt.
Ideális, de nem kedvemre való telet tudhatunk
magunk mögött. Gyirmóton tavaszköszöntő
hangulatban, a hétvégi házas övezet lakói, idén,
sikeresen le tudták aratni a befagyott Holt
Marcal jegén a terebélyesedő nádat. A nap még
erőtlenül, de a forralt bor, és a melegszívű
embertársaim összejövetele, már kezdte
felolvasztani a víztükör feszes felületét. A
kínai kenderpálma frizuráját, lombozatát
megviselte a tél tartós keménysége, de a törzs
középső hajtásainál már megfigyelhető a jövő
nemzedékének, lombjának születése. A sharon
gyümölcse melynek mediterrán izét évek óta
élvezhetem, kinevette a tél erejét, nem is
tudom, miért csak most kezd feltűnni a hazai
kertekben a Sziciliából érkezett gyümölcsfa. A
piros füge gyanús, valós állapotát az áprilisi
hetekben tudom diagnosztizálni, amikor már
válaszolnia kell a rügyeknek a tavaszi napkorong
határozott idézésének. Egy bordó színű leandert
kísérletnek vetettem alá, és kisebb takarással
átvészelte a telet a kert védett zugában. Igaz,
szárai erősen visszafagyott állapotban
ébredeznek a madárénekre, de pusztulását nem
okozta a tél szélsőséges paraméterei.
Hiper gondokkal nézett szembe
az egyik helyi hiperáruház, mikor két személy az
áruház belső falai között verekedésbe kezdett.
Megfékezésükre többen mozgósították erejüket, de
sem ők, sem a POLICE márkájú szemüvegtartó
állvány, sem a POLICE márkájú szemüvegek nem
tudták őket jobb belátása bírni, melyeket a
helyszínen darabokra törtek. Még szerencse,
hogy nem a gyümölcsös, vagy tojásos szektor
közelében történt az incidens, sokan
megörökítették volna, és ma már a You Tube-on is
láthatnánk.
Egy Öreg úti hétvégi házból
közel 250 ezer Ft értékben tulajdonítottak el
ismeretlen tettesek kisgépeket, valamint egy
darab pb. gázpalackot. Védtelen, szinte
kietlen területrészről van szó, már ami a téli
időszak tekintetében jellemzi e tájat. Az összes
eltulajdonított érték egy kis utánfutóban, vagy
csomagtartóban elfért volna. Nem lett volna
célszerűbb a téli időszakra kiüríteni a
kisházból ezen értékeket? Most sem sértett, sem
nyomozás elrendelés, sem nyomrögzítés nem
borzolta volna a kis övezet nyugalmát, de minden
kisgép meglenne. Kérem, fogadják el intő
szavaimat, ne hagyjanak komoly értékeket a
kisházakban a hideg hónapokra, hiszen a komoly
havazások, a szélsőséges útviszonyok jelentősen
megnehezítik a kontrol lehetőségét.
Fránya háromszög. Nem a
Bermuda háromszögre gondolok, igaz annak is
megvannak sajátos veszélyei, én a szerelmire
szeretnék rámutatni. Ez sem veszélytelenebb,
mint az előbbiekben említett. Ott a tengervizek
hőmérséklete mediterrán, itt pedig a hangulat.
Az egyikben katasztrofális lehet a következmény,
a másikban csupán rongálás végett indulhat
eljárás ismeretlen szerelmes ellen, aki
kreativitását kifejtve, kibontakoztatva, egy
éles tárgyal, egy csodaszép automobil
karosszériáját rajzolta át. A kár tetemes.
Most ismét mi tegyünk rendet,
mi tegyük helyre mások rossz döntését,
intézkedéseit, népszerűtlen rendőri
intézkedésekkel. Napjainkban mindenki
tapasztalhatja, hogy a Győri úti, Malom úti
csomópontot intenzív forgalom, és parkolási
káosz jellemzi. Mi a legegyszerűbb, és sajnos
legdivatosabb megoldás, szólunk a helyi
sheriffeknek, hogy tessék büntetni,
szankcionálni azokat a szabálysértőket, akik a
tilosban állnak. Ha ezt tesszük, mert ez
feladatunk, akkor a vállalkozó vásárlói körét
büntetjük, és okozunk az üzlettulajdonosnak, és
a vásárló embertársunknak is kellemetlen élményt
bevásárlása során. Nehéz úgy differenciált
intézkedést lefolytatni, hogy mindenki jól
járjon. Ha nem tennénk, maradna a káosz, és
mindenki tőlünk várná a megoldást.
Emlékezetem szerint 2006-os
lakossági fórumon fogalmaztam meg
(visszaellenőrizhető, visszatekinthető) az ott
jelenlévő szakhatóság képviselőjének, már akkor
rámutatva, hogy mindenki örül annak, ha helyi
vállalkozások nyitják meg vállalkozásukat magyar
termékekkel a helyi vásárlók előtt, de
rendezett, előre szabályozott módon, és
feltételek mellett kell ezt megtenni. A rossz
döntések, szabályozatlan engedélyek,
rendezetlen, sőt balesetveszélyes állapotot
eredményeznek. Több kis kereskedelmi egység,
mely mind tehetséges helyi vállalkozók, kiváló
magyar termékeinek özönével vonzza a vásárlókat,
eredményezi azt, hogy egy amúgy is intenzív
forgalommal bíró szakaszon parkoló autók tömege
nehezíti meg a közlekedést. Kértem a szakhatóság
képviselőjét akkor, hogy feltétlen mérlegeljék,
hogy a meglévő üzletcsoporthoz megfelelő számú
parkolók is rendelkezésre álljanak. Ma már
kijelenthetem, hogy ez nem történt, meg. A
helyzet enyhítése végett abban látok
lehetőséget, megoldást, hogy helyeztessük át az
üzletcsoportokkal szemben elhelyezkedő autóbusz
megállót, melynek áthelyezésével közel 10
parkoló személygépkocsinak tudnánk szabályozott
keretek között parkolót biztosítani, és így már
10 embertársunkat nem kell figyelmeztetnünk, na
adj isten szankcionálnunk, és 10 embertársunk
magyar vállalkozónál tud kényelmesen vásárolni.
Továbbra is garázsok nélküli
lakóházak épülnek a Mediterrán lakótelepen,
járdák nélküli útszakaszok, de ezzel ellentétben
nő a „Parkolni Tilos” közlekedési tábla
lélekszáma. Járdák nélküli közterületek,
gyalogos édesanyák özöne az út kellős közepén
tolják babakocsival gyermekeiket, mert nincs
lehetőségük járdára menni. Nem is engednék úgy
megtervezni, kialakítani egy lakótelepet, hogy
abba a Rendőrhatóságnak közlekedésbiztonsági,
parkolási, szempontból ne legyen hozzászólása
kontrolja, hiszen neki kell majd betartatnia az
ott hatályos rendet, akkor ő is lehessen részese
ennek a munkafolyamatnak.
De, hogy tovább szaporítsam
felvetéseim sorát, már most közlöm Önökkel, hogy
a Metró áruház melletti magánútvonalon
kamionosok részére épült egy hotel jellegű
szálló, mely engedélyezésre vár. Kamionosok nem
parkolhatnak az adott területrészen, hiszen ezt
közlekedési tábla tiltja. A kamionos szálló
véleményem szerint más vállalkozói réteget is a
helyszínre fog vonzani, mely szerintem
elfogadhatatlan közbiztonsági szempontból. Az
építmény lakóházaktól, és Anyás-csecsemő
otthontól közel 100 méterre helyezkedik el.
Problémáik gyors, és hatékony
segítése érdekében nyitottam meg az Önök részére
email címem, melynek célja, hogy embertársaim
ezt az elérhetőséget is igénybe véve,
eljuttathassák észrevételeiket, panaszaikat,
kritikáikat.
Legközelebb
áprilisban jelentkezem, Boldog Nőnapot a
hölgyeknek, és szép tavaszt. A leandereket már
nyugodtan felhozhatjuk a teleltető helyiségből,
gyenge fagyok a rajtuk lévő pajzstetűket
ledermesztik, a napsütés pedig immunrendszerüket
erősíti, mely a téli fényszegény helyen
legyengült.
Póczik Ottó 06 305524066
|
| |
|
2009-es Kék Hírek |
|
Kék Hírek 2010
február |
Fáznak
kertjeinkben az otthonra lelt, mediterrán tájakról
érkezett növények. De nemcsak ők dideregnek, hiszen
a januári hónap negatív értékei a mi hőérzetünket is
jelentősen lerombolta. Tapasztaltabb, régebbi idők
teleit megélt embertársaink szerint ez a tél az
időjárás normális kerékvágásában poroszkál a tavaszi
hetek irányába. Az optimistábbak már megvásárolták
Feri bácsi gazdaboltjában a tavaszi vetőborsót, és a
lemosó permetet is készenlétbe helyezték. A hideg
téli hónapok kedveznek a határainkban mély állomban
lévő akácerdőknek, persze ez csak akkor igaz, ha egy
láncfűrész hangja nem ébreszti fel őket álmából, és
nem vet véget földi életének. Több erdőtulajdonos
jelzi ez idő tájt, hogy mezőgazdasági földjének
erdejét, fáit megcsonkították ismeretlenek.
Kérem, minden esetben jelezzék
számunkra a károkozás tényét, hiszen csak eme
információk birtokában van rálátásunk arra, hogy
melyek azok a területrészek, amelyek igénylék
jelenlétünket.
Nem minden gumi jó. Gyorsan
megjegyzem, nem a fiatalabb korosztályt szeretném
speciális felvilágosításnak kitenni, csupán több
olyan közlekedési baleset is bekövetkezett közvetlen
térségünkben, ahol az okozó, vagy részes bízott a
négy évszakos gumikerekének abroncsában, és
szomorúan konstatálta, hogy nem veszi a téli időszak
eredményezte szélsőséges útviszonyok akadályait.
Egy helyi embertársunk kérte
segítségemet, kinek édesapja egyedül él Ménfőcsanaki
otthonában, és egy tisztességtelen üzleti tranzakció
áldozata lett. Három megnyerő modorú, csinos hölgy
kopogtatott ajtaján, kik a világ legmegnyerőbb
vásárlási lehetőségével keresték fel idős lakónkat.
Az édesapa ki ritkán mozdul ki otthonából, hiszen
nyolcvanas éveiben jár, nagy élményként éli meg,
hogy a hölgyek házhoz hozzák neki a vásárlás
élményét, és termékük csodálatos jellemzőivel
ismerkedhet. Jó üzletpolitikájuknak köszönhetően, ha
vásárlásra adja fejét az ügyfél, akkor ajándékkal is
kecsegtetik az édesapát, aki mindent feltéve a
mérleg elvére a vásárlás mellett teszi le voksát.
Itt válik ügyfélből áldozat, hiszen közel 200 ezer
Ft.-ért kínálják áruba az általuk kínált terméket,
amelynek valós értéke 30 ezer forint.
Áldozatunk azonban olyannyira
értékesek tartja a portékát, hogy ennyi pénzösszeget
is hajlandó érte fizetni, és a hölgyek mosolya,
kedvessége sem elhanyagolandó. Bízik bennük, és a
halvány gyanúját sem érzi annak, hogy vásárlóból
most lett áldozat. Mivel sem számlát, sem olyan
elérhetőséget nem hagytak maguk után „Charly
angyalai, így a pénztártól való távozás utáni
reklamációnkat sem tudtuk kifejteni senkinél. A
tanulsága az esetnek az, hogy jelen sértettünk közel
egymillió forint kézpénzt tart otthon magánál,
melyből szabadon gazdálkodhatott. Kértem a sértett
gyermekeit, hogy üljenek le közösen egy asztalhoz,
és beszéljék meg édesapával, hogy csak annyi
kézpénzt hagynak birtokában, melyből meg tudja
oldani napi szükségleteit, a többit magukhoz veszik.
Ha pedig forintokra van szüksége, akkor gyermekei
útján, és azok kontrolálásával, belevetheti magát
bármilyen üzleti konzultációba. Véleményem szerint
így nem csak pénze, de ő maga is nagyobb
biztonságban van.
Védtelen embertársaink bizalommal
közelítenek minden ember irányába. Ők vizet adnak az
idegennek, otthonaikba engednek be általuk soha nem
látott személyeket, és ez így is lenne szép, hiszen
így teremtette az Úr az embert. Viszont sajnos
nekünk éppen ennek ellenkezőjére kell nevelni
embertársainkat, hiszen joggal nevezem földünk
„Barabásainak” azokat, akik a gyengéket használják
ki, és teszik vagyonszerző cselekményeik áldozatává.
Szüleink, nagyapáink még abban az időben vetették
kertjeiket, és aratták gabonáikat, mikor még ilyen
veszélyek nem leselkedtek rájuk. Kérem, Önöket
jelezzék nyugodtan irányunkba, s itt gyermekeikhez
is szólók, hogy védtelen, idősebb lakóink segítségre
szorulnak. Minden esetben személyesen kiszállunk a
helyszínre, és megteszünk mindent annak érdekében,
hogy segíthessünk.
Erdélyi látogatásom egyik
legszebb élménye az volt, hogy mikor Hargitai
Székelyvarság utcáit jártuk, általam soha nem látott
Magyar honfitársaim úgy invitáltak otthonukba,
mintha ismertségünk gyermekkorúnkra nyúlna vissza.
Itt még mások az emberi értékek, és az emberek
közötti kapcsolatok, itt még mindenki úgy veti el
kertjét, ahogy, mi régen.Nagyon fontos lenne az is,
hogy eme szélsőségesen hideg, havas téli időszakban,
figyelemmel vagyunk irántuk, és megpróbálunk
segíteni nekik napi szükségleteik beszerzésére,
közlekedési útjaik jégmentesítésére.
Azt gondolom, egyébként sikeres
januárt tudhatunk magunk mögött, hiszen nem történt
bűncselekmény térségünkben. A legnagyobb
aktivitással volt, és lesz kontrolálva a
Sokorópátkai útszakasz, a Hegymester út, Forráskút
út, mediterrán lakótelep közvetlen környezete, és
minden olyan területrész ahol fiatalok nagyobb
számban vannak jelen. Kijelenthetem, érzik a sheriff
odafigyelését, hiszen volt olyan gyermekcsoport,
kikre egyébként lakossági panaszok is voltak, hogy
mindennapos igazoltatás alá estek januári
hétköznapokon.
Gangl András Részönkormányzat
Vezető Úr által koordinált polgárőrség tagjai
rendszeresen foglalnak helyet szolgálati autómban,
és segítik munkámat. Egészségügyi okok végett nem
tudtam megjelenni az esztendőt köszöntő
polgárőrbálon, így nem volt lehetőségem sem, eme bál
kereteit kihasználva megköszönni segítségüket.
Megtettem ezt a 2009-es esztendő
utolsó polgárőrgyűlésen, ahol köszönetemet fejeztem
ki társaimnak, hogy munkánkat segítették önzetlenül,
szabadidejük terhére, mindennemű anyagi juttatás
nélkül. Külön köszönöm azok segítségét, akik még
szilveszter éjszaka is velem voltak szolgálatban, és
pezsgő helyett bilincset bontottak.
Februárban már lehet metszeni a
barackosokat, bízva benne, hogy nem lesz metsző
hideg. Lassan-lassan a fagyok elmúltával a lemosó
permetezést is alkalmazhatjuk, és elkezdhetjük
tervezni veteményesünk berendezkedését.
Gyerekcipőben gyakorlom a kertészet örömeit, de
megtanultam, ha rügyfakadás előtt, és alatt három
esetben megpermetezzük rézzel barackosainkat, akkor
elkerülhetjük a levélfodrosodás, mint
gombabetegséget. Pázsitjaink tápanyagozását ne
kezdjük el április vége előtt, mivel addig
félálomban van, így az értékes tápanyagot nem tudja
felhasználni, az a talaj alsó rétegeibe szivárog a
tavaszi esővel.
Ha gólyát látnak, akkor Gyirmóton
járnak, és tavasz van. Már nem feszes a víztükör, s
nem korcsolyázók népesítik be a Holt Marcalt, hanem
bottal hadonászó emberek szemlélik a hullámzó vizet,
ők a helyi horgászok.
Legközelebb tavasszal
jelentkezem, panaszaikkal pedig nyugodtan
keressenek.
Póczik Ottó 06 305524066
|
| |
|
2009-es Kék Hírek |
|
Kék Hírek 2010 január |
|
A decemberi hónapban volt részünk
a globális lehűlésben, ezek után kijelenthetjük, hogy a
globális olvadás nem is olyan rossz érzés, persze ha az
nem, ugyancsak szélsőséges értékek mellett érkezik a
Kárpát medencébe. Sokan voltak azok, akik a helyi
bevásárló központokat látogatták az ünnepek előtti
időszakban, és azok is sajnos sokan voltak, akik
sértetté, áldozattá váltak. Egyik sem jó hír. Egy
barátom kijelentése szerint, aki napjainkban már más
településrészen toborozza a híveket, a holdkórosok a
multinacionális bevásárló központokig jutnak csak el,
míg mások az igaz békét keresik, ők fogják megtalálni
karácsony igaz lényegét.
Decemberben a Ménfőcsanaki Veres Péter úton lakó Birinyi
Vera és családjának köszönhetően
ismét hintóval közlekedett a mikulás, és osztogatta ajándékait
gyermekeinknek. Nagyon sok ajándékkal érkezett a
mikulás, amelyet a család gyűjtögetett össze a télapóval
történő kapcsolatfelvétel eredményeképp. Járt
a Szél úti, és a Győri úti csemetéknél is, akik szülők
nélkül töltik az ünnepeket, és ilyenkor mosolyuk egyik
fő alappillére az-az öröm, amelyet Veráék, és a télapó okoz
nekik. Igaz a hintó kerekei alatt nem ropogott a hó, de
szívünkben a melegséget nem az időjárás enyhe jellege
okozta. Köszönjük nekik.
Elszaporodó gépkocsi feltörések jellemezték Ménfőcsanak
térségét is az ünnepi időszakban, de csak olyanok váltak
áldozattá, akik külső szemlélő számára látható helyen
hagyták értékeiket, táskáikat.
A Hegymester utcában is járt a Jézuska. Hideg, zord, de
csillagfényes éjszaka volt. Nem mozdult semmi, csak
néhány zúzmara simogatta végig a fákon maradt levelek
testét, és rábírta őt végleg az anyaág elhagyására, majd
a fehér lepellel borított talajra szállingózott. Egy
csillag talán megmozdult az égen, és egyszer csak
ropogás hallatszott. Embertársunk ki a Hegymester út
lakója nem figyelt fel a gyanús léptekre, és a furcsa
hangok sem riasztották fel álmából. Talán a Jézuska
érkezéséről álmodott, és azért volt mély, és békés az
éjszakája. Reggel aztán a napkorong fénye
megkegyelmezett a didergő madaraknak, és újra simogatni
kezdte az ébredező tájat. Embertársunk, ki ismét egy
szép napot köszönt, s mielőtt vállalkozásának
telephelyére indulna, háza mellett a bokorban egy
televízió készüléket talál. Hát tényleg van Jézuska,
tényleg ad ajándékot annak az embernek, ki jól
viselkedik, és életvitelével kivívja a Jézuska
elismerését. Magához veszi a televíziókészüléket, és
azért biztos, ami biztos a helyi sheriffet is értesíti
az elismerés tényéről.
Rövid kis adatgyűjtés eredményeképp sikerült
megállapítani az esemény bekövetkezésének körülményeit,
amelyet nem propagálnék. Tényleg van Jézuska, de hála
Istennek, nincs sértettünk jelen esetben.
Ismeretlen elkövető 300-ban gondolkodott, míg sértettünk
csak annyit mondhatott a hétszázát. Egy Öreg úti
kispince lakatját törte fel az ismeretlen látogató, aki
300 liter bort, és 300 kg burgonyát vett magához
törvénytelen módon. Egy fahordót is magával vitt, de
arról nem szól a fáma, nyomozáselrendelés, hogy az hány
literes volt. Sértettünk bosszankodhatott, és csak
latolgatni tudom mérgének mértékét.
Az elmúlt esztendő utolsó hónapjai több törvénysértő
cselekedetet is eredményeztek a Sokorópátkai úton lakó
embertársaim kárára. Fokozottan veszélyeztetve van eme
része településünknek a jogtalan vagyonszerző
cselekmények bekövetkezésének vonatkozásában, hiszen sok
más útvonallal együtt, ezen is könnyen, és gyorsan
elhagyható a bűn bekövetkezésének helyszíne, így
elengedhetetlen fokozott ellenőrzése. Volt már hasonló
időszak, amikor több bűneset is rombolta a közbiztonsági
hangulatot a Sokorópátkai úton a 2008-as esztendőben. A
rendszeres szolgálatok során, napi szinten többször is
kontrolálva lett eme szakasz, és az eredménye a teljes
nyugalmi állapot lett. Nem lesznek magukra hagyva a
Sokorópátkai úton lakó embertársaim, látni fognak engem
is sűrű rendszerességgel, de kérem Önöket ne csak rám
figyeljenek, hanem az idegen jelenlévőkre is, akik
kreált célokkal, céltalanul bolyongnak a közvetlen
környezetükben.
Egyre több olyan bejelentés jut el hozzám, Önöktől, hogy
fiatalok, gyakran gyermekek, közterületen
garázdálkodnak, az ott elhelyezett értékeket rongálják.
Az elkövetők személyéről elkészülnek azon ügyiratok,
melyek felvázolják az okozott kár mértékét, és az
elkövetők személyazonosságát megjelöli. Nincs
lehetőségünk eme személyek szankcionálására, hiszen
életkoruk kizárja ennek lehetőségét, de ígérem, fel
fogok keresni minden szülőt, és közösen megpróbálunk
megoldást találni arra, hogy gyermeke viselkedése ne
váltson ki másokban felháborodást.
Az ÁMK Óvoda épületének hátsó bejárati
lépcsőfeljárójáról egy márványlapot ismeretlenek
letörtek, majd egy felszakított szeméttartóval az ott
lévő bejárati ajtót is megrongálták. A Galgóczi
lakótelepen egy 5-6 fős gyermeksereg egy otthonába
igyekező ugyancsak gyermeket, trágár szavakkal illetnek,
és kővel megdobálják. Győrben játszótereket, más vidéki
térségekben közterületi értékeket, és temetőket
rongálnak
Egyre több, és több az olyan cselekmény, amelynek
elkövetője gyermek, vagy fiatalkorú. Fiatalok törnek,
zúznak városszerte, kábítószereznek, és bűnt követnek el
egyre nagyobb számban. Biztos
vagyok benne a jövő nagy kihívása a családok számára,
hogy ezt a folyamatot megállítsa. Hangsúlyozom a
családok számára, hiszen nem rendőrség, vagy pedagógusok
felelősége ez. Részt vettem az Élet tér alapítvány által
szervezett karácsonyi ünnepségen, ahol Németh Péterné
csodálatos verssel kalauzolt el bennünket Teréz Anya
gondolatainak világába. Otthonomba megtérve Teréz Anya
összes versét, gondolatát elolvastam, és nincsenek
jobban ideillő sorok, mint az alábbi gondolatmenet,
amely talán az egyetlen megoldás rejti a fiatalkorú
bűnözés megállítására.
Idézet Teréz anya gondolataiból:
Azt gondolom, hogy a mai világ fejtetőre van
állítva, és sok a szenvedés azért, mert oly kevés a
szeretet az otthonokban és a családi életben. Nincs
időnk a gyermekeinkre, nincs időnk egymásra, nincs időnk
élvezni egymás jelenlétét.
A szeretet az otthonainkban kezdődik; a szeretet
az otthonokban lakik, és ezért van a sok szenvedés és
szerencsétlenség a világban... Úgy tűnik, manapság
mindenki szörnyű sietségben van, türelmetlenül a minél
nagyobb siker, fejlődés, gazdagság és más hasonlók
elérésében, a gyermekeknek pedig szüleik idejéből oly
kevés jut. A szülőknek nincs idejük egymásra és így a
családokban kezdődik a világ békéjének felbomlása.
/Kalkuttai Teréz Anya gondolataiból részlet/
Januárt február követi, amikor már nagy esélye van
annak, hogy tavaszi időjárás kényeztessen minket. Ha
február téliesre sikerülne, akkor már ott is a március,
amely biztos meghozza a déli szelet. Áprilisban akár
nyár is lehet. Úgyhogy
csak optimistán a tavasz, és az egész esztendő
vonatkozásában, hiszen ez a remény éve. |
|
Póczik Ottó (06-30/552-4066) |
|