|
KÖSZÖNTŐ
A Kertbarát
Kör 20. éves fennállása alkalmából tisztelettel
köszöntjük a Kertbarátokat, minden érdeklődőt, olvasót.
1988-ban
szakmai körnek indult és az is maradt a kertbarátok
közössége a mai napig.
A Kör
tagjainak, az érdeklődőknek köszönjük, hogy részt vettek
a rendezvényeken, „éltették” a Kört, így nekünk
szervezőknek erőt adott, hogy folyamatosan szervezzük a
programokat.
Ezt azért
tehettük, mivel volt érdeklődés a rendezvények iránt,
egyben baráti körré is vált a kertészet iránt érdeklődők
közössége. Sok szép élmény van mögöttünk, szakmailag
sokat kaptunk előadóinktól, a felkészült szakemberektől.
Köszönjük azok érdeklődését is, akik már nem lehetnek
közöttünk, akik, amíg tehették, közösségünk körébe
tartoztak. Köszöntjük az évfordulón azokat is, akik
koruk, betegségük okán nem tudnak velünk lenni, de
szívesen gondolnak vissza a közösen töltött időszakra.
Köszönettel
tartozunk előadóinknak, akik mellettünk álltak és
ismereteinket gazdagították az évek során. Van egy
szűkebb szakember stábunk, akikre mindig számíthatunk,
akik szívesen jönnek közénk gyarapítani ismereteinket,
tudásukat átadni.
Köszönjük
széleskörű támogatóinknak segítségüket, amit értünk
tettek.
Sokan vannak
szervezetek, egyének, önkormányzati képviselők, a
részönkormányzat, akiket mindig magunk között
tudhattunk.
Működésünkhöz
hely is kellett, ez egy rövid időszak kivételével adott
volt az Általános Művelődési Központ helyiségeiben.
Köszönjük, hogy néhány év óta az ÁMK felkarolt
bennünket, segíti a Kör létezését.
Lehetne
sorolni az évforduló kapcsán köszöneteinket, de zárjuk
le azzal, hogy közösen tettük, amit tehettünk egymásért,
jó ügyet szolgálhattunk.
Kegyelettel
emlékezünk azokra, akik nem érhették meg velünk a 20.
évfordulót.
Tisztelettel
köszöntjük azokat (23-an vannak velünk együtt), akik az
alakulás időszakától a mai napig tagjai, érdeklődői
közösségünknek.
Bízunk benne
és reméljük, hogy még évtizedekig létezik a kertbarátok
közössége Ménfőcsanakon, mindig lesznek, akik e szép
tevékenység iránt érdeklődnek.
Egy
korhatárhoz érkezve állítottuk össze – a teljesség
igénye nélkül – ezt a történeti dokumentum gyűjteményt,
kiadványt, fogadják szeretettel.
Tisztelettel
köszöntik a szervezők:
Pintér András és Szabady János
Győr-Ménfőcsanak, 2008. március hó |
|
A KERTÉSZETI ISMERETTERJESZTÉS – KERTBARÁT KÖR TÖRTÉNETI
KRONOLÓGIÁJA
1987
Eseti kertészeti előadások, borkóstolók,
uborkatermesztési bemutatók a Hazafias Népfront helyi
szervezetének rendezésében.
1988
Rendszeres előadások kertészkedőknek, szakmai bemutatók.
Február 8-án 17,30 órakor a kastély egyik
osztálytermében megkezdődtek a rendszeres kertészeti
előadások. Az első előadást Fülöp Imre kertészmérnök
tartotta: Szőlőművelés, borkezelés témában 79 érdeklődő
előtt. A következő rendezvény február 29-én volt:
Bogyósgyümölcs, málna, ribizli termesztés témakörben
Németh Sándor kertészmérnök előadásában. A rendezvény a
kastély-iskolában volt meghirdetve, de mivel megérkeztek
a székek, így a kertbarátok lehordták a nagypincébe és
ott került megtartásra az előadás. Ez volt az első
rendezvény a nagypincében a kastély felújítása után.
A
kéthetente megrendezésre kerülő kertészeti előadásokon
60-83 fő volt az érdeklődők száma. Fólia alatti
kertészkedés, gyümölcsfák metszése, uborkatermesztés,
aktuális kerti munkák, növényvédelem címmel tartották az
előadásokat a már említettek, és Pintér András a helyi
MGTSZ kertészetének vezetője. A korabeli feljegyzésben
szerepel, hogy a májusi Bio kertészetről szóló előadás
Fülöp Imre katonai bevonulása miatt elmaradt. A
Kisalföld c. napilap 1988. június 22-i számában cikk
jelent meg „Ménfőcsanaki kezdeményezés” címmel a helyi
kertészeti ismeretterjesztésről. Az őszi
rendezvénysorozat október 10-én indult kertészeti
szaktanácsadással, melyet Fülöp Imre és Pintér
András tartott. November 14-re a bio kertészkedésről
szóló meghívó jelezte, hogy formálisan is megalakult a
Kertbarát Kör, melynek szakmai vezetője Pintér András
lett, szaktanácsadó Fülöp Imre. Ez időponttól már nem a
Hazafias Népfront kertészeti előadássorozata a
rendezvény, hanem mint a HNF támogatását igénylő szakmai
Kertbarát Kör. A decemberi kör rendezvényen a
borkezelési szerek bemutatása mellett vásárlási
lehetőség is volt. Az első év utolsó összejövetele a
kertbarátok borainak kóstolásával ért véget.
1989
A
második év még gazdagabb programokkal telt, kialakult
azon törzsérdeklődők köre, akik rendszeresen részt
vettek és javaslataikkal segítették a színvonalas
rendezvényeket. A januári előadást a Győri Növényvédő
Állomás szakembere Nagy Lehel tartotta, téma:
Talajművelés, szerves és műtrágya használat volt.
Február 6-án megtartotta első borverseny-ét a Kertbarát
Kör. A szakértő zsűri elnöke Dr. Vaszary László, a
Pannonhalmi Pincegazdaság főborásza volt, a versenyen 40
borminta indult. A borminősítés alatt Szabady János
tartott előadást a „Csanak-ménfői dombok
szőlőművelésének története”címmel. A verseny eredménye:
1 közönségdíj, 1 kiemelt I.díj, fehérbornál 1
db I. díj, 2-2 db II. ill. III. díj került kiadásra.
Vörösbornál a zsűri1-1dbI-II-III. díjat adott. A
Kisalföld c. napilap1989.március 1-i számában számolt be
a borversenyről, a Kertbarát Kör munkájáról. Az első
félévi rendezvényekre új témák is kerültek, fólia alatti
kertészkedés (Pintér András), vetőmag és szaporítóanyag,
málna-ribizli felvásárlás (Németh István)
Hűtőház. Az első félév helyszíni uborkatermesztési
bemutatóval zárult július 24-én. Molnár Lajos kertjében
(Győzelem út 5.) 70 fő érdeklődőt szakemberek
kalauzolták az uborkasorok között. Az őszi-téli
rendezvények október 9-én indultak: Szüret, erjesztés,
borkezelés c. előadással. November 13-án az Őszi szőlő-
és faültetések, zöldség-gyümölcs téli tárolása voltak a
témák, melyre a Győri Kertbarát Kör tagjai is eljöttek
25 fővel. Így az előadásokat követően 70 kertbarát
kóstolgatta a ménfőcsanaki borokat.
1989
kiemelkedő eseménye volt a november 24-i pannonhalmi
kirándulás. A TÖVÁL pincészetébe volt hivatalos a Kör. A
helyi MGTSZ autóbusza szállította volna a kertbarátokat,
de az indulásnál derült ki, hogy meghibásodott. Szabady
János kapcsolata révén sikerült egy Volán autóbuszt
szerezni, de az csak az oda utat vállalta, mivel
helyközi járatos volt. Visszaút késő este történt egy
kirándulásból Győrbe visszaért Volán busszal. Kalandosra
sikerült az első kirándulás ezen a hideg novemberi
napon, de meleg fogadtatás volt úgy a pincészetben, mint
a nagyvendéglőben. A korabeli feljegyzésekből tudni,
hogy a kis buszon több mint 40-en utaztak. – sokan állva
-, a pannonhalmi nagyvendéglőben ekkor 100 Ft volt
személyenként a vacsora. A pincészet borainak
kóstoltatását is itt végezte Dr. Vaszary László
pincemester, cigányzene mellett.
1990
Ezt
az évet is beszámolva a Kertbarát Kör rendezvényein
1988-tól 128 fő érdeklődő vett részt. A Kör rendezvényei
havi rendszerességgel zajlottak, aktuális témákban
folytak az előadások. Az összejövetelek sorából ez évben
is kiemelkedett a március 12-én megrendezett borverseny.
29 bormintát hoztak a kertbarátok, a verseny
szép érdeklődés mellet zajlott. Ez évben megrendezésre
került (április 3-án) Győrben a győri és ménfőcsanaki
Kertbarátok borainak versenye. A zsűrizést Vereczkey
Győző borász a Győri Borpalackozó igazgatója vezette. A
ménfőcsanaki borok 4 első helyezést, a győri
borok 1 első helyezést értek el, így a ménfőcsanaki
borok 4-1-re győztek. Így kommentálta a Győri
Rádió, melynek tudósítója (Tislér Erzsébet), aki a
borverseny helyszínéről tudósított. Az év során Fülöp
Imre, Pintér András és Pécsinger János előadók mellett
újak is jöttek. Az ősz során Szebényi Gábor a
Borkezelésről, Lengyel István a Gyümölcs,
szőlőtelepítésről tartott ismertetőt. Áprilistól a
Kertbarát Kör rendezvényei a „kispincébe”, (a mai
Galgóczi emlékszoba alatti pincehelyiség) „szorultak”. A
40-50 fő közötti érdeklődők itt már nem fértek el, így
decembertől 3 évig a Községháza termében folytak a
rendezvények. Ha itt is foglalt volt a terem, ekkor a
Pinceborozó volt a helyszín. Egy alkalommal 1993-ban
Kertbarát bálra is sor került a Pince Borozó
vendéglőben. 1990. november 12-én Győrben a
Borpalackozóban tettek üzemlátogatást a Kör tagjai. A
látogatás végén balatonfüredi borral kínálták a
résztvevőket.
1991-84.
A
Községháza termében is szép számmal részt vettek a
kertbarátok a rendezvényeken. Az előadások mellett
rendszeressé váltak a szakmai bemutatók, (szőlő-,
gyümölcsfametszés, stb.) szaktanácsadások és továbbra is
sor került egy
egy kirándulásra(Mór,Dörgicse, Badacsonytördemic,
stb.)1991-92-ben új előadók voltak: Dr. Nagy Lehel
agrokémikus mérnök, Pálfay Gábor, aki a
vegyi és mechanikus gyomirtásról tartott ismertetőt.
Rendszeres
előadók: Fülöp Imre, Pintér András, Pécsinger János
voltak. Egy-egy szakmai kirándulásra a helyi MGTSZ
biztosította az autóbuszt.1991-ben a hagyományos
borverseny már a Községházán volt. A zsűrit Fülöp Imre,
Vereczkey Győző és Szebényi Gábor alkotta.
Emlékezetes
maradt az első távolabbi kirándulás Badacsonyba. Mátis
László a Kör tagja hívta badacsonytördemici szőlőjébe a
kertbarátokat. Jó hangulatú borozgatásról tanúskodnak a
fennmaradt fényképek. Az 1991. május 31-i kiránduláson
35-en vettek részt, a szőlőprogram mellett Badacsony és
Szigliget is megtekintésre került.1992 évben is gazdag
programjuk volt a kertbarátoknak. Az előadások, a
március 9-i borverseny mellett, június 19-én, egy napon,
két helyszínen is borkóstolásra került sor. A
kertbarátokat Kadnár János kör tag tényői pincéjébe
hívta, ahova harmincnyolcan utaztak autóbusszal. E szép
nyári napon kellemes volt kóstolni a tényői
vörösbort a hűs pincében. A kirándulók között volt
Salakta Tibor ménfőcsanaki borbarát-vendéglős, aki
Tényőről győrújbaráti pincéjébe hívta a kertbarátokat.
Az autóbusz Tényőről Győrújbarátra tartott, útközben
uzsonnavásárlás, és a program Győrújbaráton
folytatódott. A jó hangulatú összejövetelre betoppant
Fülöp Imre Győrújbarát akkori polgármestere, a Kertbarát
Kör patrónusa, a jelenlévők részére emlékezetes maradt
ez a pénteki nap. A győri Kertbarát Körrel a szoros
kapcsolat továbbra is fennmaradt, részt vettek
vendégként a ménfőcsanaki borversenyen. A jelentős
eseményen szépszámú érdeklődő figyelte a zsűri munkáját,
melyet Fülöp Imre, Grúber János és Szebényi Gábor
alkotott. A bor-versenyről a Kisalföld is fényképes
riportban számolt be Borverseny Kertbarátéknál cím
alatt. Még ez év októberében a Győrben megjelenő Nyugati
Hírlap c. lap érdeklődött és cikkben számolt be a
Kertbarát Kör tevékenységéről. 1993-ban új előadók is
részt vettek a Kör rendezvényein. Tóth Géza agrármérnök
a Vetőmagellátás, vetőmagajánlat témakörben tartott
ismertetőt, volt előadás Virágkertészkedésről,
dísznövények-, szobanövények ápolásáról is. Pálfalvy
Gábor növényvédő mérnök a gyomirtás új módszereiről
tartott előadást konzultációval. A Községháza volt a
helyszín, itt került sor március8-án (1992-ben) a
hagyományos borversenyre. Nagy érdeklődés mellett
Szebényi Gábor szőlész-borász mellett Fülöp Imre és
Grúber János bírálta az előző évi borokat, mely során
Géber Kálmán kapta a kiemelt I. díjat. Metszési bemutató
Barátin, közös vacsora a vendéglőben visszatérő
programok voltak. Az évadzáró kertészeti
szaktanácsadásokat általában Fülöp Imre, Pintér András
és Pécsinger János tartották. 1994-ben volt az utolsó
év, amikor még a Községházán voltak a rendezvények. Az
ez évi borverseny különlegessége volt, hogy Szabó Iván
pénzügyminiszter is „betévedt” e rangos összejövetelre.
Győrben volt kampánykörúton,
Szabó József képviselőjelölttel – hallva a ménfőcsanaki
rendezvényt – kilátogattak ide. Rövid beszélgetés után a
magyar nótáé volt a főszerep, cigányzene mellett úgy
este 9 óra körül a jelenlévők elénekelték a miniszter úr
nótáját is, ami „Megugrattak Hortobágyon…” kezdetű dal
volt.
1995.
Ez
az év már a kastélyban kezdődött, így újra az alakuló
hely lett a helyszín. A bio kertészkedés visszatérő
program lett az összejöveteleken, de újabb témák is
jöttek. A bogyósgyümölcs termesztés új fajtáiról,
módszereiről c. a Fertődi Kutatóintézet adta
az előadót. A támogatások, hitelfelvételek lehetősége
címmel a Megyei Földművelési Hivatal munkatársa
adott ismertetőt. 1995 márciusában két rendezvényre is
sor került. A hagyományos borversenyre, már a kastély
nagytermében, Szebényi Gábor, Fülöp Imre és Lengyel
István bírálatával került sor. Rövid időre a borverseny
után Nyúlra utaztak a kert-barátok autóbusszal, közel
harminc fő. Lengyel István gyümölcsfáin volt a metszési
bemutató, de ezen a hűs márciusi napon jól esett a nyúli
bor kortyolgatása is a vendéglátó Lengyel
Istvánnál. Az egyben baráti közösségmindig igyekezett
betartani a borivók tízparancsolatát, a
legfontosabbakat:„Tarts mértéket a borivásban”, vagy
„Szeresd, de légy erősebb a bornál”. Ez utóbbi volt a
címe a Kisalföld c. lap 1996. március 19-i számában
megjelent fényképes tudósításnak is. Ebből is
megtudhatjuk, hogy ötven borminta indulta versenyen,
melyet Szebényi Gábor, Lengyel István és Pintér András
zsűrizett. A kiemelt első díjat Mező Lajos
kapta olaszrizling boráért, első helyezett lett még
Józsa Vince, Karakai Antal, Baralovics Imre, Knauz Imre,
Gyimesi Tamás, Gangl András, dr. Gacs Zoltán, Gricz
László és Kelemen Ferenc bora. Újságírói kérdés volt,
hogy „Hogyan sikerült évek óta folyamatosan ébren
tartani az érdeklődést?” Szabady János a Kör titkára
válaszolt: „Egyáltalán nem titok, de azt hiszem igen
lényeges: baráti közösség is ez a miénk. Legalább
annyira fontos a szakmai háttér, amit Fülöp Imre, Pintér
András és szakembertársai biztosítanak…”1997 az
emlékezés éve volt, az eltelt tíz évre visszatekintés.
Az éves rendezvények közül kiemelkedett a borverseny. Az
újságtudósítás „Borversennyel ünnepeltek” cím alatt
hozta le az eseményt.
Az
évfordulós rendezvényen részt vett Balogh József
polgármester és Dr. Kovács Lajos jegyző is. A helyi
Nyugdíjas Dalkör kedves műsorral köszöntötte a
kertbarátokat. A Szebényi Gábor vezette zsűri hatvannégy
bor-mintát értékelt, több aranyérmes bor közül kettő –
Salakta Tibor és Knauz Imre bora – különösen is kiváló
volt. A visszaemlékezés áttekintette az elmúlt tíz évet,
majd a következőkkel zárult:
„Szerencsére
szép számmal vannak az alapítók közül a rendezvényeken,
sajnos sokan vannak, akik szívesen jönnének, de koruk,
vagy betegségük nem engedi. Sajnos tíz év alatt több
társunk eltávozott az élők sorából. Szeretettel
emlékezünk meg róluk”.A Kör tagjaiban változások voltak.
Sajnos 1994 és 2000 között hatan elhunytak, új
kertbarátok is érkeztek, ez időszakban 14 fő.1998-ban
jeles eseményre került sor. A júniusi szezonzáró
rendezvény – mely a Bezerédj-kastély parkjában volt,
díjkiosztó is volt egyben. Egy Szlovákiában megrendezett
nemzetközi borversenyen Kelemen Ferenc Kertbarát Köri
tag bora aranyérmet nyert. Az erről szóló diplomát a
kertbarátok jelenlétében vehette át a díjazott Szabó
Istvántól a Megyei Kertbarát Szövetség
alelnökétől.1999-2000-ben a rendezvényeken a megjelent
tagok száma 30 fő körül volt .A hagyományos borversenyek
mindig népesebbek, de a bor ünnepe a kertbarátok ünnepe
is egyben. Új téma is napirendre került, Agrárrendtartás
címmel 2000.05.05-én. Előadó: Zsédely József. A bio
kertészkedés visszatérőtéma, decemberben Fülöp Imre
előadásában. Visszatérő előadók ebben az időben Szebényi
Gábor és Németh Sándor.2001.05.04-én a balatonalmádi
ROGÁTOR Kft mutatkozott be a Körnek. Kolonics Ferenc
növényvédő szakmérnök Bio növényvédelem címmel tartott
előadást. Az első félévi szezonzáró rendezvény június
1-én volt a Győzelemúti iskola udvarán, ahol a
tájkörzeti borversenyről volt szó, a borkóstolás mellé
bográcsban főzött halászlé volt az étel (42 fő
résztvevő). Az ez évi borverseny nagy érdeklődés mellett
zajlott, 65 kertbarát várta a zsűri eredményhirdetését.
Az év végi záró rendezvényre a kápolna adott helyet. Ez
rendhagyó volt azért is, mert az előadó nem érkezett
meg, így beugróként Szabady János a kápolna és a kastély
történetéről tartott rövid ismertetőt.2002 évre gazdag
program várta a kertbarátokat. A Kör tagjait érdeklő
témákban Pintér András, Fülöp Imre, Szebényi Gábor
tartották az előadásokat. A borverseny
eredményhirdetésére március 1-én került sor. Az áprilisi
metszési bemutató Szebényi Gábor baráti szőlőjében volt,
ezt követően ifj. Salakta Tibor baráti pincéjében voltak
borkóstolón a kertbarátok. Az őszi rendezvénysorozat
október 4-én kezdődött Kajárpécen, ahol a
szőlőfeldolgozást tekintették meg a kertbarátok, az
autóbuszos program a ménfői Csalogány vendéglőben
vacsorával ért véget, melyre Szabó Jenő és
Baralovics Ernő képviselők hívták meg a
kertbarátokat.2002-ben volt még egy fehérasztal melletti
program, a június 7-i szezonzáró, melyre a Győzelem
úti iskola étkezdéjében került sor. A szakmai munka
értékelése mellett saját termésű borok és a Véndiófa
vendéglő pörköltje került az asztalra. Itt került
megbeszélésre, hogy a június 22-i Falunapon a Kertbarát
Kör is részt vesz, díjnyertes borokból kóstolót
rendeznek.
2003-2008
A
2003-as év első rendezvényének témája:
Örökzöldek, tuják, gyep, gumós dísznövények tavaszi
telepítése c. alatt volt Horváth Béla kertészmérnök
előadásában. Az áprilisi rendezvény előadója Dr.
Kollányi László a Fertődi Kutatóintézet igazgatója volt.
Előadásában a Bogyósgyümölcs termesztés korszerű
technológiái, fajták szerepe a termesztésben témáról
szólt. A hagyományos bornapok és borverseny március 5-7.
között volt. Az eredményhirdetésen 70-en vettek részt,
az eddigi legtöbb 81 db bormintát hoztak a kertbarátok.
A bor ünnepét megtisztelte jelenlétével Dr. Schmidt
Péter alpolgármester és Baralovics Ernő, valamint Szabó
Jenő képviselők is. A tavaszi záró rendezvény június
6-án volt somlói kirándulással. E meleg
napon 35 fő utazott autóbusszal Somlóra tapasztalatcsere
kirándulásra és a somlói borok kóstolására. Az útra
Szabó Jenő képviselő hívta a Kört, neki családi kötődése
is van e szép környékhez. Az ősz során téma volt még a
rendezvényeken a Korszerű növényvédelem Szabó András
növényvédelmi szakmérnök előadásában, valamint a
decemberi összejövetelen a Tartós felmelegedés,
éghajlatváltozás volt a téma.
2004 év során az évszaknak megfelelő témák voltak
napirenden.
Február 6-án új metszési technológia (Ea: Fülöp Imre)
május 5-én növényvédelem (Ea: Fülöp Imre) volt a téma.
Az április 2-i rendezvényre Csornáról jött szakember,
Holper Rezső Aktualitások a házi kertben címmel tartott
előadást. A március 5-i borversenyen 6 fehérbor és 6
vörösbor ért el arany minősítést. Az eddig legnagyobb
érdeklődés mellett tartott rendezvényen (118 fő)
cigány-pecsenye és cigányzene volt a borkóstoló
kísérője. A június 4-i szakmai nap Patasi János
gyümölcskertjében kezdődött, majd autóbusszal utazás
Nyúlra először a Sárkánylyuk pincébe, majd Soós Lajos
polgármester pincéjében volt borkóstolás és
uzsonna. Az ősz során 35-40 fő vett részt a
rendezvényeken, december 3-án újborkóstolással zárult az
év.
2005 élvezetes előadással indult. Baksa Kálmán
középiskolai igazgató élménybeszámolót tartott külföldi
vadászatairól. A rendezvények közül kiemelkedett a
március 4-i borverseny, a 76 bormintából 8 bor kapott
aranyérmes minősítést. Kiemelt első díjat Józsa Vince
kapta olaszrizling borával. Az eredményhirdetésen 90 fő
vett részt, színesítette a programot a Dalkör műsora és
Kulcsár Béla és társa tangóharmonika és gitár zenéje. A
rendezvényen vendég volt Dr. Schmidt Péter
alpolgármester, aki Pintér András elnöknek a
városvezetés elismeréseként oklevelet adott át. Április
8-án az új növényvédelmi eljárásokról Szabó András
növényvédő mérnök tartott előadást. A júniusi szezonzáró
somlói kirándulás volt, autóbusszal Somlón Molnár
Levente polgármester pincéjében jártak a kertbarátok. Az
őszi rendezvények a zöldség-gyümölcsfélék téli
tárolásáról szóltak, december 2-án Villányi Béla
kertészmérnök volt az előadó: Téli dísznövények,
szobanövények ápolása, egynyári dísznövények
szaporítása, gyeptelepítés témakörben.
2006.
január 6-án Baksa Kálmán tartott élménybeszámolót
angliai utazásáról, többek között az ottani mezőgazdaság
helyzetéről is szólt.
Február 3-án Pintér András új fajtaismertetőt tartott,
Tóth János kertészmérnök a Biológiai
növényvédelemről tartott előadást. A március 3-i
borverseny a helyi kertbarátoknak, szőlőtermelőknek,
borászkodóknak lett meghirdetve. Az 56 borminta közül a
zsűri (Szebényi Gábor, Fülöp Imre, Lengyel István) fehér
borból ötöt, vörösborból kettőt minősített
aranyérmesnek. Vendég volt a rendezvényen Horváth Béla a
Győri Kertbarátok elnöke is.
Az
április 7-i metszési bemutató Kajárpécen volt, majd
Józsa Vince pincéjében díjazott borok kóstolására került
sor. A június 2-i évadzáró rendezvényen a Győzelem úti
iskola ebédlőjében 37-en vettek részt. Október 6-án a
borászatról (Szebényi Gábor), november 3-án az
aktualitásokról volt szó a rendezvényeken. Az év Szabó
András növényvédő szakmérnök előadásával zárult,
Vírusok, baktériumok, gombák hatásmechanizmusa
címmel, (december 1.), majd újborkóstolás szerepelt még
a programban.
2007
évre gazdag program várta a kertbarátokat. Január 5-én
Dr. Nagy Gabriella előadásában a Szerves és szervetlen
trágyázáshatása a talajra, növényre és környezetünkre
címmel volt ismertető, melyen a 30 fő kertbarát mellett
részt vett Gangl András részönkormányzat vezető is. A
februári rendezvényen Fülöp Imre volt az előadó, vendég
volt Szabó Jenő önkormányzati képviselő is. A
hagyományos borverseny eredményhirdetése március 2-án
volt, melyen jelen volt az önkormányzati képviselőkön,
részönkormányzati képviselőkön kívül Dr. Ottófi Rudolf
alpolgármester és Dr. Papp László jegyző is. A metszési
bemutató Patasi János gyümölcsöskertjében volt, majd
szőlőmetszés és borkóstolás Kajárpécen Józsa Vincénél.
Májusban a növényvédelem volt a téma, (Fülöp Imre)
június 1-én fehér asztalnál a
Bezerédj-kastélyban 40 fő kertbarát jött össze az
évzáróra.(Vendégek voltak: Szebényi Gábor, Gangl András
és Szabó Jenő)Az őszi program szakmai kirándulással
kezdődött Nyúlon. Borértékelés Lengyel István
Sárkánylyuk pincéjében volt, majd közös vacsora a
Nyúl-hegyi vendéglőben.
November 9-én az őszi növényvédelem és
talajfertőtlenítés volt a téma, december 7-én
vetítettképes bemutató volt Dél-Európa borászatáról
Baksa Kálmán előadásában. A decemberi rendezvényen a 42
fő részt vevő megtartotta a hagyományos új-bor kóstolót
is
2008.
I. félévi programjában szereplő
témák: Méhek szerepe a beporzásban, Kedvelt fajták a
zöldségtermesztésben, Metszési bemutató Tényőn Tar
Attila szőlőjében, Zöldség, szőlő, gyümölcs
növényvédelme és a hagyományos bor-verseny, immár a
19.2008. február: 20 éve indult a szervezett kertészeti
ismeretterjesztés, a Kertbarát Kör Ménfőcsanakon. A Kör
fennállása 20. évfordulós megemlékezésének tervezett
időpontja: június 6. |