Ménfőcsanak címere.

Ménfőcsanak  

 

  Bemutatkozunk

  Események

  Történelmünk

  Itt születtek

  Intézmények

  Egyesületek

  Vállalkozások

  Közlekedés

.

  Levelezés

  Fotóalbum

  Babaoldal

  Emlékeznek

  Történetek

  Térképünk

  Szálláshelyek

Önök írták, leveleket küldtek nekünk 2009-ben:
Kedves Olvasóink. Küldjék el az email címüket, hogy havonta 1-2 hírlevéllel tudjuk a figyelmet felhívni a település programjaira. Feliratkozom hírlevélre »
 

Kedves Tibi! A téli szünetben olvasgatva a honlapot örömmel láttam, hogy a pedagógusok milyen megbecsülést kapnak az "itt születtek, itt dolgoztak" rovatban. Jó szívvel ajánlom azokat a volt tanáraimat, akik magas színvonalon tanítottak, és ma is - legtöbbjük - aktívan tevékenykednek a köz érdekében. Takács Géza volt iskolaigazgató, szaktanácsadó, jelenleg helytörténeti kutató. Kontra Józsefné, Aranka néni (szeretett osztályfőnököm) kiváló magyartanár, szakfelügyelő, majd szakértő, aki a mai napig is lelkesen segíti az őt felkereső gyerekeket, ha kell, korrepetál, ha kell, felvételire készít. Értékes történelmi előadásokat is tart. Pongrácz Rozália középiskolai tanár, az intézménynek közel harminc évig volt igazgatóhelyettese, az ÁMK alapító igazgatója, jelenleg is az "Ifjúságért Alapítvány" kuratóriumának tagja. Sátory Ágostonné, Éva néni, tanító, rajz szakos tanár, akiről elmondhatjuk, hogy ő alapozta meg a ménfőcsanaki iskolában a művészeti nevelést. Festményei megtalálhatók több otthonban és a ménfői Nagyboldogasszony templomban.
Sikerekben gazdag új évet, és a honlap szerkesztésében nagy kitartást, alkotókedvet és közösségi összefogást kívánok:

                                                                                                                                            Macherné Bedőcs Rita
                                                                                                                              volt ménfőcsanaki diák, és az iskola tanára

Szia Rita! Köszönöm az ajánlásokat, kérem, hogy segítsd, segítsétek a munkámat azzal, hogy konkrét, lehetőleg kész "anyagot" küldtök a honlapra. Üdvözlettel: Sulyok Tibor

 
Zsilavi Fábiánné írása:  Ménfőcsanak szolgálatáért Díj Csehy Józsefné Liza néninek. >
 
Autómentes Világnap Ménfőcsanakon

Először 1997-ben Franciaországban került sor az autómentes világnap megszervezésére. 2001-ben született meg az autómentes napról szóló Európai Charta, melyet Magyarország is aláírt. A minden évben megrendezett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az elavult közlekedési eszközök által okozott súlyos környezeti és egészségügyi problémákra. A mobilitási hét fő jelképe a virág, amely a bolygónkat és az azt körülölelő légkört jelképezi.

Ezen a napon nem illik autóba ülni. Szeptember 22-én, kedden  az Európai Autómentes Napon a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a tavalyi évhez hasonlóan nosztalgiabuszt indít. Az útvonal a Révai út és a  Mediterrán  lakópark között ingyen közlekedik csak ezen a napon, mert véleményük szerint erről a településrészről a legnehezebb a közlekedés. A ménfőcsanaki közlekedéssel nagyon sokan nincsenek megelégedve. Busszal, vonattal körülményes Győr legfontosabb célpontjait megközelíteni. / pl. kórház, piac stb.../ Érdemes kipróbálni a felajánlott lehetőséget és a nem autómentes napokon is igényelni ennek a járatnak a beállítását, hogy ne sóvárgással, az elmúlt dolgok iránti vágyakozással teljenek az utazó Ménfőcsanakiak napjai...  (Baksa Kálmánné Tusi)

Tisztelt ménfőcsanaki polgárok! Az idén is megrendezésre kerül szeptember 22-én, kedden az Európai Autómentes Nap, mely rendezvényen belül a tavalyihoz hasonlóan egyesületünk egy nosztalgiabuszt közlekedtet a Révai u. – Ménfőcsanak (Mediterrán Park) között. A járatot mindenki ingyenesen igénybe veheti, örülnénk, ha minél többen tudnának utazni rajta. Az autóbusz csanaki végállomását táblákkal fogjuk jelezni. A járat csak szeptember 22-én közlekedik. Részletes menetrendet az alábbi linken találhatnak:

http://app.uhisoft.hu/album/veke/nosztalgia_menetrend_pdf__53dd76.pdf . Nem titkolt célunk, hogy a városrész közösségi közlekedését mi is javítsuk, ezért próbáljuk a buszt olyan útvonalon járatni, ahonnan jelenleg körülményes a közösségi közlekedést igénybe venni. Mindenkit szeretettel várunk.

Üdvözlettel: Dobronyi Tamás Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület Győri tagszervezet vezető
 
Tisztelt Szerkesztő úr!

Hodobay Andor (1953) vagyok, Budapesten élek. 1960-68 között minden nyarat (2 hónapot) Ménfőcsanakon töltöttem a Csodányi családnál (nagymamán testvérénél) a Hegyaljai út 3-ban.

1968 után ők beköltöztek Győrbe, mert a bérelt házat el kellett hagyniuk, és utána csak 83-ban kerültem el ismét Csanakra. Óriási volt a változás, az ismert környék nagyon megváltozott. Még most is a fülemben hallom a régi malom dohogását, és az állomásról induló gőzmozdony hangját. Ilyenkor gyakran kiszaladtam a gyirmóti úton lévő sorompóhoz, sokszor előbb odaértem mint a vonat. Az 1990-es óta majdnem minden évben eljutok nosztalgiából Csanakra, de sajnos egyetlen ismerőssel sem találkozok, nem tudok róluk semmit. A Hegyaljai út 7-ben lakott az ottani barátom Wenesz László, vele nagyon szeretném felvenni a kapcsolatot, de nem tudok róla semmit. Tudna ebben segíteni?

Képeslap gyűjtőként ugyancsak nosztalgiából gyűjtöm a régi ménfőcsanaki képeslapokat is. Gyűjteményem hasonló méretű és erősségű, mint amivel a legnagyobb győri gyűjtő (Komondy Miklós) rendelkezik.

Sajnos sok képet nem tudok beazonosítani, mert már a 60-as években sem úgy nézett ki a falu, mint a 10-20-as években. Ha van helytörténet gyűjtő, szívesen küldök neki szkennert képeket.

Üdvözlettel Hodobay Andor  (2009.09.08.)

Várjuk nagyon a képeslapokat. Üdv: Sulyok Tibor
 

Tisztelt Szerkesztőség! Egy aktuális hírt szeretnék megosztani a ménfői Nagyboldogasszony templom életéből.

Augusztus 16-án, évközi 20. vasárnapon, templomunk búcsúnapján délután 17 órakor lesz az ünnepi szentmise, melyet Dr. Pápai Lajos megyéspüspök mutat be. A szertartás a Szent Antal szobornál kezdődik. A szentmise keretében megáldjuk a templom új ablakait is.

Köszönöm: Sütheő László
 
Tibor: ez a fejléc nagyon jó, szerintem maradjunk ennél. Tankovics (2009.08.01.) Szerintem is. S.T.
 

Tisztelt Sulyok Tibor Úr! Balogh Attila képzőművész Úr kérésének megfelelően, küldöm a felvételeket Tóth Dezső szobrászművész Úrról. Üdvözlettel és barátsággal : Kővári-Krecsmáry Sándor. (2009.07.30.) Képek itt >

 

Tisztelt Sulyok Tibor Úr! Először is gratulálok Győr-Ménfőcsanak honlapjához! A megyében fellelhető települések oldalai közül szerintem a legjobb. Jól áttekinthető és minden információt megtalál a látogató! Ezért is szeretném Önt megkeresni személyesen és a segítségét kérni! Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. üzletkötője vagyok! Heti rendszerességgel járok Ménfőcsanakra az ügyfelekhez és ha lenne rá lehetőség, akkor hirdetnék a honlapjukon is! Ezzel kapcsolatban szeretnék Önnel egy időpontot egyeztetni! Várom válaszát! :) Szép estét! Üdvözlettel: Szalay Szilvia  30/485-4720 (2009.07.30)

 

Nagyon tetszett a Jou Tube ének. Babi néniről próbálok bővebb információt szerezni. Szép estét, szép nyarat és további jó munkát kívánunk. Nekem nagyon tetszik. Üdv. Hugi (2009.07.28.)

Kedves Tibor! Nekem tetszik az új fotómontázs. Egyébként is nagyon jól kezelhető az egész weboldal. Én pl. itt nézem meg mindig a menetrendeket, soha sem a MÁV, vagy a VOLÁN oldalán. Itt nézem meg a kastély és a falu programjait, hogy a vendégeimnek ajánlhassam. (a kastély felrakathatná az egész nyári programját, mert júniusban nem tudtam megmondani  egy vendégnek, hogy lesz foltvarró tanfolyam  augusztusban vagy sem). Gratulálok ehhez a tetszetős weboldalhoz! Üdvözlettel: Vén Lajosné Zsuzsa (2009. 07. 27.)

 

Ajánlom a honlapra Babi nénit. Németh Lajosné a Malom utca 1 szám alatt lakik. Csodálatos tanítónő és ember volt. A gyerekek és a szülők egyformán szerették. Én körzeti ápolóként havonta jártam hozzá. Tüneményes embert ismertem meg a személyében. Lajos bácsit a férjét is nagyon szerettem, sajnos hirtelen elhunyt. A csanaki iskolában biztos többet tudnak róla. Szép estét, Üdv, Hugi. (2009.07.23.)

 

Tisztelt Illetékesek! Kettős körforgalommal kapcsolatos tájékoztatóhoz szeretnék hozzászólni. Igaz, hogy ez a pályázat "Belterületi utak fejlesztése támogatás" címen fut és 118 M Ft-ot lehetne vele nyerni, de szükséges-e oda ez a kettős körforgalom? Közlekedési szempontból sokkal zűrösebb hely a Hegyalja út és a Győri út kereszteződése. Ott inkább kellene valami megoldás! Úgy látom, hogy itt nem csak arról van szó, hogy kapunk, hanem az önkormányzatnak is hozzá kellene tenni 52 M Ft-ot. Ez nem kis összeg! Ebből már lehetne a csanaki óvodai gondokat is orvosolni,  az októberi részönkormányzati ülésen elhangzott - óvodákkal kapcsolatos - vélemények, javaslatok, ígéretek, hogyan fognak teljesülni? Várom tájékoztatásukat, köszönettel: Sáhóné

 

Kedves Tibor!  Küldök néhány képet  a tegnapi Szertári út-Győri út- Fekete István utca ünnepélyes átadásáról a honlapra. A többi kép akkor készült, mikor a munkálatok befejeződtek május végén. Nyugodtan válogasson közülük, nem tudom melyik felel meg a honlapra.

Győr-MénfőcsanakSajnos az idő nem kedvezett az ünnepségnek, az eső miatt kevesen jelentek meg az ünnepélyes átadáson. Az új csomópontot és a felújított Szertári utcát Borkai Zsolt Győr Megyei Jogú Város Polgármestere adta át. 
Ezúton is szeretnék a lakók nevében köszönetet mondani Borkai Zsolt Polgármester Úrnak, Szabó Jenő képviselő úrnak amiért ez az utca is megszépülhetett, továbbá az Arvia kft. munkatársainak, akik a munkát végezték Pulai János helyszíni vezényletével, akinek külön köszönet azért, hogy igyekezett a helybeliek igényeit is figyelembe venni. Nagyon örülünk a szép utcának. A gyerekek görkorcsolyázhatnak, kerékpározhatnak nyugodtan, nem kell a kátyúkat kerülgetniük. Az új csomópont kialakításával biztonságosabbá vált a közlekedés.
Nagyné Szabó Renáta (2009.07.21.) További képek az eseményről itt >

 

Tisztelt Sulyok Úr! BESOKALLTUNK! Győrben a Tihanyi Árpád uti megállóból, csak óránként járnak buszok, de az se  nyomon követhető, amíg 40-es busz közlekedett  időre beértünk  dolgozni. A nagy hőségbe szívesen odaállítanám várakozni aki ezt megszüntette. De ugyanez vonatkozik a többi járatokra is. Kérjük az illetékeseket, hogy valamilyen módon lépjenek! Üdvözlettel: Baranyai  Borbála Nagyné Zsuzsa. (2009.07.18.)  További levelek a buszközlekedésről pro és kontra, itt >

 
Kedves Tibi! Csiky Katalin június 15-i kérdésére szeretnék válaszolni.  A kérdés itt>

Garan JánosGaran János (Garan János és Halkó Mária gyermeke) 1884. március 31-én született Sajórédén (Szlovákia). Szegeden végezte a tanítóképzőt. Harminc éven keresztül tanított Ménfőcsanakon evangélikus kántor-tanítóként. A ménfői evangélikus iskola igazgató tanítója volt. Nagyon szerették és tisztelték tanítványai, és a szakmai munkájával elégedettek voltak az őt látogató felügyelők. Sokszor mesélt róla, hogy diákjai milyen tájékozottak voltak, és mindig ámulatba ejtették az ide látogató szakfelügyelőket. Megjelenése idős korában is tiszteletet parancsolt. A nagyanyám testvére volt a felesége, aki lány korában a ménfő postát vezette, nagyon szép asszony volt. Jani bácsi féltékenyen őrizte őt. Vásárolni sem engedte, a nehezebb házimunkától is megkímélte. Született egy kislányuk, aki még kicsi korában meghalt. A régi temetőbe temették, én jártam a sírjánál, ami a kerítés mellett volt (a "vasbolt"-tal szemben).  Jani bácsi nagyon szerette a gyerekeket és mindig viccelődött velük. Néhány kedvelt tréfája ma is itt cseng a fülemben.

1968. szeptember 22-én halt meg, a ménfői temetőben temették el. Sokszor találok friss virágot a sírján, amit biztosan olyan egykori tanítványai tesznek oda, akik szerették őt.

Az evangélikus gyülekezet mindig tisztelettel emlékszik rá, néhány éve egy kiállításhoz sok mindent összegyűjtöttek róla. Néhány fénykép biztosan van még a birtokukban. Édesanyám is őriz még egy képet, ha módomban áll digitalizálni azt is elküldöm. Üdvözlettel: Macherné Bedőcs Rita. (2009.07.18.) Köszönöm Rita, várom a képet (is). Stibi.

 

Szia Tibi! Küldök két fényképet. Az egyik egy tablókép,melyen sok olyan tanár van, aki a 10 évvel későbbi képen már nem található. A 2003. évi képen pedig már az óvónők és az irodisták is rajta vannak. Szerintem jó lenne egy riport a Csehyné Liza nénivel, s a Kontráné Aranka nénivel is. Mindketten 80 évesek,s szerintem megérdemelnék, hogy szerepeljenek a honlapon. Neked mi a véleményed? Üdvözlettel: Németh Zoltánné Erzsi (2009.07.15.) Köszönöm Erzsi a képeket, kérem a segítséget a mindenki számára kedves tanító nénik megszólaltatására! S.T.

 

Szia Tibi! Tudom,hogy most pihenő van a honlap szerkesztésben,de szeretném,ha ez a cikk is bekerülne az "Itt születtekc. rovatba. Az Évinek (Gellér Éva) én osztályfőnöke voltam, jól ismerem, megérdemelné, hogy ő is a "nagyok" között szerepeljen.

Fényképeket a fotóalbum rovatba küldöm. Az egyiken a nagyapád az ülő személy. Az aratós képen pedig a dédszüleid, anyukám, nagyapád látható. A kisgyereket nem tudom,hogy ki. Csanakról pedig ez a feliratozott képem van. Üdvözlettel: Németh Zoltánné, Belokosztolszky Erzsi.  (2009.07.15.)

 
Szia Tibi! Olvasgatom a híreket, ugyanis mi az idén hosszabb távra nem megyünk nyaralni, viszont ha Te mész, akkor jó szórakozást és gondtalan pihenést kívánok. Üdv. Kelemenné Éva

Köszönöm. Üdv. Hugi. Sokat elolvastam, mindet nem . Nagyon tetszettek a riportok a helyi vállalkozókról, lehet, hogy öregszem de nagyon halkan hallottam. Klassz volt, Különösen örültem Borsodi Laci barátunknak és  Prohászka Ottónak. Tisztességes, becsületes emberek és egyik sem felejtette el honnan indult. Mehetek nyaralni Tibor? Felmondtam a leckét. Szép nyarat és további jó munkát. Ráczné Hugi.

Ezt írtam 1514 Barátomnak az iwiw-en:
Itt a nyár, aki teheti utazik és pihen, de azért közben nézzetek rá a http://www.menfocsanak.hu honlapra (mint mindig, most is érdemes).
Ismét jelentkezik és tanácsokkal lát el a helyi sheriff: http://www.menfocsanak.hu/kek_hirek.htm
Sok érdekes program a Bezerédj-kastély rendezvényei között: http://www.menfocsanak.hu/2009/bezeredj_program/julius_augusztu s.htm
Akit érdekel Ménfőcsanak történelme, egy részletekig kidolgozott időszakát ismerheti meg itt: http://www.menfocsanak.hu/csanakhegyi_hosok.htm
Ménfőcsanak köztéri alkotásai felkerültek a magyarországi internetes szoborparkba: http://www.szoborlap.hu/city/Győr-Ménfőcsanak
Aki szorgalmasan megnézte az ajánlott négy oldalt, az már mehet is nyaralni, aki nem, annak "büntetésből" el kell olvasni valamennyi oldalunkat a neten (már több mint 300 lap).


Vidám nyarat, vigyázzatok magatokra: Sulyok Tibor
(2009.07.01.)

 

Ménfőcsanakon is emléktáblája lett a Kismegyeri csatának. A 200. évfordulóra a Ménfőcsanakért Baráti Kör és Alapítvány készíttetett emléktáblát, mely a Királyszék-dombon kerül elhelyezésre, ugyanis e térségben is folyt a harc. A csata leírásában többször szerepel a "vöröskereszt", mint tájékozódási pont, mely mint faluszéli kereszt a mai Királyszéki kereszt elődje volt. Augusztus 20-án itt is lesz megemlékezés a Kismegyeri csatában harcoló, életüket áldozó magyar nemesi felkelők emlékére. (Szabady János 2009.06.29.)

 

Kettős körforgalom. A győri önkormányzat pályázik a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében kiírt "Belterületi utak fejlesztése támogatására" című pályázatra. A 170 millió forintból a ménfőcsanaki Győri, Fekete István és Horgas utak csomópontjának átalakítását szeretnék megoldani kettős körforgalom kiépítésével. Az elnyerhető összeg 118 millió, az önkormányzati önerő 52 millió forint. (Hír a Közélet című hetilapból 2009. június 25.)      Sáhóné levele itt >

 

RepülőmodellKedves Ménfőcsanakiak! Ma volt a Sokoró RC modellrepterén repülőnap, mi sajnos csak délután tudtunk kimenni, de így is nagy élmény volt látni a sok élethű repülőmodellt és elmélyülten figyelő felnőtt irányítóikat amint az erős szél ellenére is uralták a levegőt  távirányításos masináikkal. Kismotoros, duplaszárnyas,vitorlázó, és helikopter sőt vadászgépek is voltak a helyszínen melyekből megörökítettem néhányat felszállás előtt, közben és a levegőben. Úgy tudom júliusban szintén lesz  nyílt repülőnap a Ménfőcsanak határában levő modellreptéren,  akkor éjszakai repülést is terveznek. Továbbiakat a www.sokoro-rc.hu honlapon találhatnak az érdeklődők. Üdv: Juhász Tibi.

 
A látogatók véleménye a "Ménfőcsanaki napszámosok" filmrészleteiről:
Köszönöm, nekem és idős szüleimnek nagyon bejött !! Németh László

Nagyon örülök a honlapnak és szívből gratulálok az ön munkájához. További jó munkát és sok sikert kívánok. Üdv. Ráczné. Hugi.(2009.06.27.)

A video összeállítás nagyon jó , várom a további részeket. Tarró Mátyás (2009.06.23)

Szia,Halihó! Megnéztem a filmeket, igazából a Musu, meg a Szexi Tanár néni nem tetszett abszolúte - de a többi nagyon szuper ! Sajnos nincs hasonló film a tulajdonunkban - de remélem, akinek van, Ő oda adja. Üdv. Kelemenné Éva (09.06.19)

Kedves Tibor és Zoltán! Nagyon szépen köszönjük ezeket a fantasztikus filmrészleteket. Igazán tetszett. További sok erőt ehhez a szép munkához! Takács Emőke

Kedves Sulyok Tibor !
A filmek nagyon tetszettek ! Remélem lesznek még. És hadd tegyem hozzá a honlap is ! Gratulálok a munkádhoz és további sikereket kívánok.
Mellesleg megjegyzem a falunak vannak fel nem tárt elfeleded hősei is. Már tavaly feldolgoztam Ménfőcsanak 1848-49-es történetét és érdekes dolgok derültek ki. Szabó János mellett-aki nem a e falukban született,csak itt halt meg-a 160 évvel ezelőtt lezajlott (1849.június 28) ütközetnek van Csanakhegyi hősi halottja is: Alpauer Antal személyében (tettét a korabeli plébános le is jegyezte) ill. feledésbe merült Vadalma Márton aki 48-ban szerb határon áldozta életét a hazáért, vagy a helyi nemzetőrök és vezetőjük Heckenast András kántor tanító. Valamit tenni kellene azért ,hogy a szabadságharc helyi hősei is megkapják a méltó megtiszteltetést. Nem beszélve a híres ménfői csatáról (Aba Sámuel) itt is lehetne kora középkori csata megemlékezés. Tisztelettel és barátsággal:
Nagy Zoltán történész, okt. informatikus, atlétaedző, 10 éves "gyüttment" Szép Ernő utca (régen Jégverem majd Bády Izidor, szocit inkább nem írom).
Ha érdekel a konkrét bejegyzés Alpauer Antalról az e-mail címedre elküldhetem. Megjegyzem a leírtak tanúsága szerint ezen ménfői és csanaki csata a győri ütközet szempontjából nagy jelentőséggel bírt, hiszen ettől függött a védők bekerítése.
Fantasztikus, várom. Stibi. (Közben megérkezett az anyag, itt lehet megnézni, érdemes!)

Nekem nagyon tetszett, a hang kissé akadozó, de nyilván a régi felvétel miatt. Szép estét. üdv. Ráczné. Hugi.
 

Tisztelt Ménfőcsanak Buszközlekedéséért Aggódók és Tisztelt Ménfőcsanak Buszközlekedését Életvitelszerűen Nem Használók, De Annak Szolgáltatás Minőségével Teljességgel Megelégedettek!

Hálásan köszönöm Nagy Gábor úrnak a felvilágosítást, de elkésett vele, mert erre a saját káromon rájöttem a marcalvárosi PÁGISZ buszmegállóban ácsorogva, mikor az orrom előtt ment el a 23A busz. (Nem mertem felszállni rá mert nem tudtam merre fog menni, és mit csinálok ha elvisz a Szigethy A. útra. Sőt jött a 14-es is, egyszerre sóhajtottunk fel egy marcalvárosi buszra várakozó hölggyel: „hát ez meg mi a fenét keres erre”) Szóval a tájékoztatás, figyelmeztetés elkésett a Volán társaság részéről is, és nem csak a Ménfőcsanakiak felé, hanem egész Győr Város lakossága felé.

„Figggyelemmmm buszmenetrend változzássss lesz!”

Az egyik enesei kolléganőm most keresi a helyet, ahol a biciklijét elhelyezheti éjszakára, mert ha a most megváltozott helyi járatot használja, hamarabb kell indulnia otthonról és hazafelé lekési a csatlakozást és később ér haza mint eddig.

Szóval folytatom a köszönetnyilvánítást.

Köszönöm a Ménfőcsanakra közlekedő csuklós buszokat, szükségem is van az ülőhelyre, hogy kipihenjem magam a buszra rohanás után. Szeptemberre időre távgyalogló bajnok leszek.

Köszönöm a 15 perces követési távolságú buszokat. Kérdem én melyik 5 megálló az ahol ez teljesül?

Köszönöm az élhetetlen vonalú 22E járatot, ami az esetek többségében nem sűríti a megállók követési távolságát, csak van egy gyors járat. Egyébként már régen kellett volna gyors járat. (ami volt is a 35-ös, csak érthetetlen okból megszűnt.)

Köszönöm a 28 perces menetidejű 22-es járatot, ami a révai utcai buszvégállomásról 35 perc alatt ér a ménfőcsnaki sokorópátkai úti fordulóhoz. Pedig még most nincs is iskolaidő. (megmértem, biztos annyi volt és ezzel nem mondom azt, hogy minek megy ki a ménfőcsanaki lakótelepet megkerülni)

Köszönöm, hogy átszállással eljutok a Plázába fagyizni az iskoláskorú kislányaimmal. Ők a Ménfőcsanaki iskolába fognak járni, nekik nem veszek ezért bérletet. Két busz, két jegy... Plusz egy nekem is, ha nem lenne most is összvonalas. (Nekem van, hál isten telik még rá.) Eddig is úgy gondoltam miért ne legyen, ki tudja mikor kell csatlakozással máshova eljutnom a városba. Most azon is érdemes elgondolkodni, hogy összvonalas bérlet nélkül vagy két jegy felhasználása nélkül szinte sehova nem jutok el. Mivel nekem először be kell bumliznom, hogy elérjem a csatlakozást. Nem tudok az öt méterre álló másik buszmegállóig átsétálni kényelmesen, hogy a 22-es helyett a 23-ast válasszam. Érdemes ez esetben buszra szállni és a kocsit itthon hagyni? Költői kérdés, nem várok rá választ!

Szóval úgy gondolom az alkotónak nincs itt az ideje hátradőlni és pihenni, mert úgy gondolja a gép működik. Igaz a puding próbája az evés, de hamar kiderült, hogy a pudingunkat savanyú tejből főzték. És igazából nem a jelen helyzet magyarázatára kíváncsi az utazóközönség (én sem), hanem várja a segítő, jobbító hozzáállást a többség igényének figyelembe vételével. Mert ugye nem az utazóközönség van a szolgáltatóért, hanem fordítva.

Köszönöm a figyelmet, és Sulyok úrnak külön köszönöm, hogy továbbítja-továbbította levelem a ménfőcsanaki honlapra!

Köszönettel: Zsédely Tamás ménfőcsanaki lakos

Décsiné Rita írja: "Úgy hallottam, hogy sajnos a ménfőcsanaki részönkormányzat is támogatta a 40-es busz megszüntetését. Ezt nagyon szomorúan hallom, nagyon sok ember közlekedik busszal, nincs mindenkinek autója. "
Kedves Rita és Kedves rosszul informált utasok!
A magam részéről sajnálom, hogy - ismereteim szerint - a Volán diszpécserétől többen ezt az információt kapták. (meggyőződtem róla én is egy telefonhívással) Ez teljesen alaptalan, hisz magam is az utasoktól értesültem a 40-es busz megszűntetésének tényéről, ill. a módosított járat bevezetéséről, noha tagja vagyok a részönkormányzatnak.
Kamocsárné Mező Szilvia
 

Tisztelt Ménfőcsanaki Polgárok!
A mai Győr városi közgyűlésen felvetem a ménfőcsanaki buszközlekedés sokakat érintő gondját, többek között a győri köztemető és kórház közvetlen elérésének hiányát és az átszállás miatti ismételt jegyváltás többletkiadásának problémáját. A közgyűlésen elhangzottakról tájékoztatást fogok adni. (2009. június 18.) Gangl András.
Kedves Csiky Katalin!
Kérdésére válaszolva: Garan János a ménfői Evangélikus gyülekezet kántortanítója és a ménfői iskola első tanítója. Tisztelettel: Gangl András. (2009. június 18.)
 

Tisztelt Zsédely Tamás!
Az Ön esetében a busz hálózat valóban nem vált előnyére. Ennek ellenére fel szeretném hívni figyelmét egy eljutási lehetőségre, mely az Ön által említettnél sokkal előnyösebb Ön számára! Ha felszáll a 7:19-kor induló 22E járatra, a PÁGISZ-hoz érkezik 7.30 körül. Tanév tartalma alatt 7 óra 35 perckor, nyáron 7 óra 40 perckor indul a 23-as számú autóbusz a PÁGISZ-tól, mely érinti a Nádorvárosi temetőt, illetve - lehet, hogy Önnek az még előnyösebb helyen van - a Praktiker áruház előtt lévő buszmegállót. Tanév alatt 7.40-45-re, nyáron 7.45-50-re Ön megérkezik a temetőhöz, ahonnan már csak 10 perc az út az Ön elmondása alapján, és odaér időben a munkahelyére.
Tisztelt 40-est visszaváró Ménfőcsanakiak! 
Önök számára Marcalvárosban a 14-es busz nyújtja szolgáltatásait, mellyel továbbra is el tudják érni a Tihanyi Árpád utat. A 22-es autóbusz Marcalvárosba minden óra 17 és 47 perckor érkezik, a 14-es busz pedig az idők legnagyobb idejében óra 20-kor és óra 50-kor indul. És ez nem véletlen, a hangolás szándékos. Vagyis Önök 20-25 perc alatt továbbra is odaérnek Adyvárosba. Ezek mellett véleményem szerint a 40-es visszakövetelésével - és régi, ritkább követésének visszaállításával - a Ménfőcsanakiak nagy többségüknek sokkal nagyobb kárt okoznának, mint amekkora időt maguknak nyernének. Konkrétan ha kevesebbet kell várniuk a buszra, mint amennyit a gyors csatlakozásos átszállással veszítenek, akkor még Önök is jól járhatnak.
A marcalvárosiakkal való közösködéssel kapcsolatos felvetésükhöz is szeretnék szólni néhány szót:
- Egyrészt a Belváros felé Önök ülnek le előbb a marcalvárosiaknál, másrészt a marcalvárosiak viszonylag hamar leszállnak, és kifelé az út több mint felén ismét sokan ülhetnek Önök.
- A temetői forgalom alól viszont mentesülnek, a koszorúkat fuvarozó embereket nem kell kerülgetniük. Akik a 40-essel a Belváros és Adyváros között közlekedtek, ők sem foglalják a helyet a csanakiak elől.
- A buszuk gyakrabban jár. Csúcsban 20 perc helyett 15 percenként, hétvégén 30-40 perc helyett 20-30 percenként. Tehát a jelenleginél több ülőhelyhez jutnak.
- A marcalvárosiakkal való közösködés miatt a volán sokkal gyakrabban fog a 22-esre csuklós buszt rakni, mint amikor a 40-esen volt csuklós busz, ami megint több ülőhellyel jár.
- És nem utolsó sorban: a tényleges menetidőben (nem a menetrendi, amit a 40-es busz sohasem tartott), legalább 5 perccel hamarabb beérnek a Belvárosba, és kevesebbet kell ülniük, állniuk.
- Utolsó utáni vigasz azoknak, akiknek Marcalvárosban át kell szállniuk: ha addig állóhelyük volt, Marcalvárosban üres 14-esre szállhatnak fel.
Mint tudjuk, a sűrítésnek ára volt, és úgy lehetett a vonalat sűríteni, hogy azt a rövidebb útra terelték, illetve úgy, hogy csúcson kívül 22-eseket váltottak ki. Azt is csak úgy, hogy csúcsban régi 22-es menjen a csanaki busz előtt, csúcson kívül pedig kettő csanaki busz vált ki egy 22-est, azaz egyik buszra sem zúdul teljes csúcsidőn kívüli marcalvárosi utas szám. Ne felejtsük el, hogy 550.000km-t vontak ki februárban a teljes hálózatból, és Ménfőcsanak kilométerei közben nem fogytak! Tehát nem hogy további járatok kérése irreális, hanem igenis, ki kell használni minden Ménfőcsanakra jutó kilométert arra, hogy a lehető legkevésbé pazarlóan a lehető legtöbb busz érje el Ménfőcsanakot, a lehető legtöbb ülőhellyel. Önök ezzel az új menetrenddel hétköznaponként 5, szombatonként és vasárnaponként kb. 9-10 busszal kapnak többet városrészük eléréséhez, ami heti 45, évi 2300 körüli többletindulás. (A számok nem pontosak, de a nagyságrendet szemléltetik). Ezt annak ellenére, hogy a városból teljesítmény kivonás zajlik. Ezért nem tartom célszerűnek, hogy olyan hevesen támadják az új menetrendet, ami tényleg az utasok zömének, azaz annak a 75-80%-nak, akik a Belváros felé mennek, illetve azoknak, akik hajlandóak átszállni, javulást jelent a szolgáltatásban.
Köszönöm szépen, hogy elolvastak! Tisztelettel:
Nagy Gábor, győri lakos.

Tisztelt Sulyok Úr, Dobronyi Úr és 30 éve bejáró Kedves Sáhóné!

Levelemet azzal kezdeném, hogy megemlítsem én is 20 éve bejáró vagyok és nagyrészt mindig meg voltam elégedve a tömegközlekedéssel. Soha nem háborogtam, mert a csatlakozási pontok mindig elérhető távolságban kis gyalogos úttal megközelíthetőek voltak. Most a szabadhegyi állomás mellett dolgozom, nekem nagyon megfelelt a 40-es busz temető előtti megállója, igaz innen is kb. 10 perces gyaloglás volt a munkahelyemig. Egészen addig nem is háborog az ember míg ezt a távolságot busz és gyaloglást egybekapcsolva 30 perc alatt megteszi az ember. Ezért tényleg nem érdemes autóba ülni. 7.30-kor indult a Turi vendéglőtől a 40-es busz, a temetőnél leszállva még kb. 10 perc séta, és 8-ra pont oda is értem. 
A mostani helyzet úgy néz ki, hogy vagy elmegyek a 7,20-kor induló 22E busszal, és a Págisz megállótól gyalogolok a munkahelyemig kb. 20-25 percet és így kések el, vagy 7,05-kor el kell indulnom és így is gyalogolnom kell a 22-es marcalvárosi posta megállójától kb.15-20 percet. Ez nem kevés idő.
A Tényői buszt azért nem szerettük igénybe venni, mert volt néhány olyan sofőr, aki minősíthetetlen viselkedésével megnehezítette az utazásunkat, sokan ezt nem akarják újra. A Tényőiek is azt mondták miért használjuk a tényői buszt, ha ott van nekünk a városi. Hát a felesleges konfrontáció elkerülése végett nem is használtuk gyakran ezt a járatot. És ennek semmi köze Dobronyi Úr által említett buszközlekedést finanszírozó rendszernek. Egyszerű emberi hozzáállás...
A kedves 30 éve bejáró hölgynek üzenem még, hogy 20 éve nem is volt még helyi járat, a vidéki buszokat használtuk és azok mind a Tihanyi Á. úton közlekedtek, mint azután a 40-es busz is. Ezt szoktuk meg 20 és még több éve, ezért nehéz a váltás. 
Egyébként nem értem, miért kell a ménfőcsanaki buszt összevonni a marcalvárosi közlekedéssel?
Mi közünk van nekünk a marcalvárosi menetrendhez? Ne a Ménfőcsanakiak kárára akarják sűríteni a marcalvárosi menetrendet!!! 
Ez az én egyéni problémám, hogy mostantól + 1 óra oda, és + 1 óra haza utazással töltöm a drága időmet a 8 vagy több óra kemény munka után a 2x30 perc helyett.
Viszont az már nem csak az én problémám, hogy a buszmegállókba még csak annyi figyelmeztetést sem raktak ki, hogy a Tisztelt Volán Társaság és a Kedves Városvezetés átfogó menetrend racionalizálást vett tervbe, a készülő változásokról itt és itt tájékozódhat, itt és itt ilyen és ilyen formában teheti meg az észrevételeit a Kedves Utazóközönség...
Remélem lesz valami változás és az a változtatás a lakosság fokozott bevonásával jön létre!

Üdvözlettel: Zsédely Tamás

Tisztelt Turiné Ági!

Megpróbálok reagálni az Ön által leírtakra.

„..Az is igaz, hogy aki Ménfőcsanakról Győrbe a Révai utcáig közlekedik, azoknak teljesen mindegy az útirány. Ez kb. 20 %. A probléma csak a megmaradó 80 %-kal van, akik nem tudnak eljutni időben a munkahelyükre, iskolájukba!”

Nem tudom, hogy honnan, milyen mérésből származik ez az arány, amit Ön itt leírt, de mielőtt ez a rendszer megtervezésre került volna, az egész város területén komoly utasszámlálást végeztek a Kisalföld Volán munkatársai. Természetesen, mint minden újonnan bevezetésre kerülő, sok embert érintő rendszernek ez sem tud megfelelni egyszerre mindenkinek. Ezért törekedtünk arra, hogy a többségnek megfelelő legyen az útvonal és a menetrend. Javaslom, hogy nézzük meg, mennyire válik, vagy nem válik be az új rendszer, és a szeptemberi iskolakezdésre természetesen lehet módosítani, változtatni. El tudok képzelni például olyan megoldást, ami iskola és munkakezdésre egy-egy járatot visszahelyez a régi 40-es útvonalára.

 

A 34-es tényői busszal pedig az a gond, hogy nem nagyon szokta felvenni a ménfőcsanaki utasokat. Nem egyszer fordult elő, hogy becsukta előttünk az ajtaját és továbbhajtott. – Ez nem egyedi eset, elég gyakran megtörtént.”

Igen, ebben az észrevételben igazat adok Önnek, egyesületünk sok ilyen problémával találkozott. Ez is, sajnos, mint sok minden összetett probléma. Először is teljes mértékben külön van választva a város közigazgatási határán belüli közösségi közlekedés rendszere, finanszírozása, és a helyközi közlekedésé, ami a Gazdasági Minisztérium alá tartozik. Ennek az az eredménye, hogy a városon belül nem lehet igénybe venni a helyközi járatokat. Ehhez tarifaközösség és az ezt lehetővé tevő törvény szükséges. Más városokban is fennáll ez a probléma.

 

„Nem tudom észrevette-e a győri önkormányzat, hogy a 9.000 fős Ménfőcsanakon felépült egy egész városrész? Feltűnt-e valakinek, hogy az eddigi 20 perces buszjáratok mennyire kevésnek bizonyultak? Miből gondolják, hogy ezután a 30 perces járatok képesek lesznek ezt a problémát megoldani? Igaz, most nyári szünet lesz az iskolákban, és nem lesznek diákok, de ezek a problémák nem fognak megoldódni!”

Amennyiben a Mediterrán lakóparkra gondolt, sajnos a tervezés során „elfelejtettek” olyan utat tervezni, ahova busz is be tudna menni, így ez a csaknem 5000 fős lakópark lakói kénytelenek sokat gyalogolni, ha autóbusszal szeretnének utazni. A 20 és 30 perces követésekre tett megjegyzést nem nagyon értem. A „régi 40-es” hétköznapon csúcsidőben 20 perces követésekkel indult, csúcsidőn kívül 30, illetve hétvégén 40 perces követéssel. Az új rendszerben a 22 a 22E-vel csúcsidőben 15 perces követéssel jár, csúcsidő kívül 30, illetve hétvégén egész nap 30 perces gyakorisággal. Ezt én mindenképp jobb szolgáltatásnak vélem, mint a régi felállásban.

 

Nem igazán értjük, hogy a Volán miért ráfizetéses, hiszen  a tanulóbérletek és az összvonalas bérletek árai szinte Győrben a legmagasabbak! De ha ráfizetéses is, Ménfőcsanak fizet annyi helyi adót (Tesco, Kika, Family Center, Decatlon, Metro, Brico-Store stb.), hogy Győr Város  biztosítson számára egy olyan autóbuszjáratot, amely a Győri úti körforgalomtól a Révai utcáig a régi útvonalon (Decatlon, Tesco, Szentlélek templom, köztemető, kórház, Tihanyi Á. u., Vásárcsarnok, Malom-liget, aluljáró ) közlekedik. Mindegy, hogy hányas számmal jelölik, de az útvonalhoz ragaszkodunk, és szeretnénk a 20 perces indítást!”

Gondolom a volánra tett megjegyzését majd ők kommentálják, de tudtommal a győri közösségi közlekedés nem a legdrágább az országban. Ezt a többlet igényt elsősorban a városvezetés felé kell jelezni, hiszen ők a szolgáltatás megrendelői, és ők azok, akik finanszírozzák. Természetesen, ha több jutna a városban a közösségi közlekedésre, aminek egyesületünk is örülne, nem lenne akadálya a jelenleginél sűrűbb autóbuszjáratok közlekedtetése.

 

Remélem el tudok menni a július 6.-ai részönkormányzati ülésre, - szeretnék ott lenni. Addig remélem újragondolják ezt az „átfogó tanulmányt” és sikerül mindenki számára elfogadható megoldást találni.”

Amennyiben úgy adódik, és egyesületünket is meghívják, szívesen állunk rendelkezésre mi is annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a győri közösségi közlekedést.

 

Üdvözlettel: Dobronyi Tamás Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Győr helyi tagszervezet vezetője. (2009.06.16. 11:28)

Tisztelt Bejárók!

30 éve vagyok bejáró és nem méltatlankodtam azért, hogy át kell szállnom, vagy 20 percet kell gyalogolnom, ahhoz, hogy beérjek munkahelyemre. Olyan menetrend, ami mindenkinek jó - nem létezik. Az csak szerencse volt, hogy a 40-es a Tihanyi Árpád úton ment végig és többek munkahelyét így közvetlen elérhetővé tette. Most is vannak olyan járatok, amik ezen az útvonalon járnak! A 40-es járat nem olyan régóta van, nem is tudom, hogy mi közlekedett előtte, vagy mit váltott ki ez a járat, de arra emlékszem, hogy amikor bevezették, mindenki háborgott, hogy megkerüli Csanakot, milyen hosszú a menetideje, stb. stb.  Akik a belvárosban dolgoznak, vagy Szigetbe, Révfaluba, Gyárvárosba mennek mind-mind átszállnak vagy gyalogolnak. Egy kicsit megértőbbnek kellene lenni,  megvárni, hogy hogyan alakul a közlekedés és még mindig tudunk lépni, mert ebben a Volán partner lesz (levelük alapján úgy látom). Köszönettel: Sáhóné (2009.06.16. 10:36)

Tisztelt Sulyok Tibor Úr!

Csatlakozni szeretnék Décsiné Rita leveléhez, és szeretném, ha az én hozzászólásomat is továbbítaná a megfelelő helyre. Annál is inkább, mivel Dobronyi Tamás Úr olyan nagyon sajnálta, hogy az új csanaki menetrendet Décsiné bírálni merte. Örülök, hogy Dobronyi Úr annyira elégedett az új útvonal kidolgozásával.

Azonban én is szeretném  bírálni ezt a nagyon elhibázott menetrendet, mivel hamarosan benyújtjuk a Győr megyei Jogú Város Önkormányzat jegyzőjének annak a 350 személynek aláírásával (eddig még csak ennyi jött össze) alátámasztott tiltakozó levelünket, amely a 40-es autóbuszjárat megszüntetése ellen gyűlt össze, és nem egyezik a véleményük az Önével!

Abban igazat adok Dobronyi Tamás Úrnak, hogy teljesen mindegy, hogy az autóbuszt hányas számmal jelölik; 40-es, vagy 22-es, oly mindegy. Az is igaz, hogy aki Ménfőcsanakról Győrbe a Révai utcáig közlekedik, azoknak teljesen mindegy az útirány. Ez kb. 20 %. A probléma csak a megmaradó 80 %-kal van, akik nem tudnak eljutni időben a munkahelyükre, iskolájukba! Pl. nagyon sokan szeretnének leszállni a köztemetőnél, a Kórháznál, a Kereskedelmi Iskolánál, a Vásárcsarnoknál, a Malom ligetnél stb. A 22-es és a 22/E-es autóbuszjáratok ugyebár kikerülik ezeket a megállóhelyeket, és aki reggel dolgozni, vagy iskolába megy (majd szeptemberben), annak vagy 2 busszal kell mennie átszállással, vagy gyalogol reggelente. Ez ugyebár a jelenlegi gazdasági válsággal teli világban sokkal több kiadást, nevezetesen összvonalas bérletet jelent, nem beszélve arról, hogy sokkal több időbe telik az utazás reggel, amikor esetleg 5 perc is számít. (Nem biztos, hogy rögtön jön a másik busz!)

A 34-es tényői busszal pedig az a gond, hogy nem nagyon szokta felvenni a ménfőcsanaki utasokat. Nem egyszer fordult elő, hogy becsukta előttünk az ajtaját és továbbhajtott. – Ez nem egyedi eset, elég gyakran megtörtént.

Nem tudom észrevette-e a győri önkormányzat, hogy a 9.000 fős Ménfőcsanakon felépült egy egész városrész? Feltűnt-e valakinek, hogy az eddigi 20 perces buszjáratok mennyire kevésnek bizonyultak? Miből gondolják, hogy ezután a 30 perces járatok képesek lesznek ezt a problémát megoldani? Igaz, most nyári szünet lesz az iskolákban, és nem lesznek diákok, de ezek a problémák nem fognak megoldódni!

Kit érdekel, hogy szombat-vasárnap sűrítik az autóbuszjáratokat 30 percesre, ha hétköznap nem ér be időben az ember a  munkahelyére, rendszeresen elkésik és előbb-utóbb kirúgják?

Nem igazán értjük, hogy a Volán miért ráfizetéses, hiszen  a tanulóbérletek és az összvonalas bérletek árai szinte Győrben a legmagasabbak! De ha ráfizetéses is, Ménfőcsanak fizet annyi helyi adót (Tesco, Kika, Family Center, Decatlon, Metro, Brico-Store stb.), hogy Győr Város  biztosítson számára egy olyan autóbuszjáratot, amely a Győri úti körforgalomtól a Révai utcáig a régi útvonalon (Decatlon, Tesco, Szentlélek templom, köztemető, kórház, Tihanyi Á. u., Vásárcsarnok, Malom-liget, aluljáró ) közlekedik. Mindegy, hogy hányas számmal jelölik, de az útvonalhoz ragaszkodunk, és szeretnénk a 20 perces indítást!

Nem hinném, hogy az eddigi 350 fős aláíró a nyertese lenne az Önök áldásos „átfogó tanulmányának”, de vesztesnek viszont nagyon tetemes! Mindenesetre mi nagyon elszántak vagyunk és mindenképpen végigvisszük ezt az ügyet.

Remélem el tudok menni a július 6.-ai részönkormányzati ülésre, - szeretnék ott lenni. Addig remélem újragondolják ezt az „átfogó tanulmányt” és sikerül mindenki számára elfogadható megoldást találni.

Tisztelt Sulyok Úr! Köszönöm, hogy továbbítja levelem. Dobronyi Úrnak pedig azt köszönöm, hogy elolvasta a véleményemet.  (2009.06.16.)

Üdvözlettel: Turiné Ági

 

Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődnék, hogy Önöknek van-e információja arra vonatkozóan, hogy ki is volt Garan (vagy néhol Garam) János, akiről nemrégiben utcát neveztek el Ménfőcsanakon? Válaszukat előre is köszönöm!  Üdvözlettel: Csiky Katalin (2009.06.15.)

Kedves Ménfőcsanakiak! Van valaki, aki tud segíteni Katalinnak? Gangl András válasza itt >  Macherné Bedőcs Rita információi itt >
 

Ehhez a témához küldte a 22-es busz menetrendjét Balogh Attila Lajos. A 22-es busz menetrendje, megállói itt >

Tisztelt Sulyok Tibor Úr!

Sajnálattal olvastam a www.menfocsanak.hu  honlap levelezési rovatában Décsiné Rita által az új autóbusz-menetrendről írtakat.

Egyesületünk 2007 januárjában Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából átfogó tanulmányt készített a városi autóbuszvonal-hálózat átalakítására. A 2009. június 16-tól bevezetésre kerülő menetrend több olyan elemet is tartalmaz, amelyet tanulmányunk is javasolt, amit még az év tavaszán a ménfőcsanaki részönkormányzattal egyeztettünk is.  Ilyen (többek között) a 22-es és a 40-es autóbuszvonalak összekapcsolása is. Fontos megemlíteni, a szűkös, korlátozott anyagi lehetőséget is, amit a város a közösségi közlekedésre tud fordítani.

A levélből úgy tűnik, mintha ez a lépés Ménfőcsanak számára hátrányos lenne, pedig a városrész lakóinak többsége nyer az átalakítással. A Ménfőcsanakiak régi problémája volt, hogy bármely autóbuszvonalat is használták, csak jelentős kerülővel, Adyvároson át tudtak eljutni a városközpontba, pedig az utasok többsége utóbbi helyre utazik, és csak kisebb részük megy a Tihanyi Árpád útra. Az új rendszerben ezért került lerövidítésre ez a vonal, miközben Adyvárost Ménfőcsanak legtöbb megállóhelyéről a többi vonal (32, 33, 34, 36, 37, 37Y) továbbra is elérhetővé teszi, még ha némileg ritkábban is.

Az átalakítás további előnye, hogy a kisforgalmú időszakokban az Önkormányzatnak és a Volánnak a járatokat nem kellett ritkítania, sőt, sűríteni tudta őket! Így szombat délután és vasárnap egész nap 40 helyett 30 percenként érhető el Ménfőcsanak, csak a 22-es vonalat tekintve, hiszen a városrészt más vonalak is érintik. Ez sokkal előnyösebb, mint a hivatkozott Gyirmót és Győrszentiván esete, amelyek sajnos az új menetrend szerint is csak óránként érhetők el csúcsidőn kívül.

A Ménfőcsanakiak ugyanúgy tekinthetik a 22-es autóbuszt a városrészt "saját buszvonalának", mint a 40-est, elvégre utóbbi sem kizárólag Ménfőcsanakot szolgálta ki, hanem Nádorvárost és Adyvárost is. Csupán a számjelzés változott! Csúcsidőben Marcalváros számára elsősorban a megfelelő sűrűséggel és időpontokban indított 22A jelzésű járatok biztosítják az utazási lehetőséget, ezzel megakadályozható, hogy a ménfőcsanaki utasoknak "nyomorogniuk kelljen" a Marcalvárosiakkal együtt. Szintén ennek kivédése érdekében csúcsidőben a Marcalvárost csupán átszelő, kimondottan a Ménfőcsanakiak számára indított 22E jelzésű járatok sűrítik a 22-es járatokat 15 percesre (ez szintén gyakoribb utazási lehetőséget jelent, mint a mai 40-es, amely ilyenkor csak 20 percenként jár).

Véleményünk szerint az új menetrendnek Ménfőcsanak összességében nagy nyertese, még ha az utasok kis része számára valóban kellemetlenséggel is jár. Bízunk benne, hogy a gyakorlati tapasztalatok alapján az utasok is kiismerik és megbarátkoznak majd az új rendszerrel, így csupán kisebb korrekciókra lesz szükség, és az új, előremutató struktúra fenntartható lesz. A rendszer finomítása tekintetében egyesületünk is felajánlja segítségét, hogy valóban a lehető legtöbb utas elégedett legyen. További kérdések esetén készséggel állunk rendelkezésükre.

Üdvözlettel:

Dobronyi Tamás Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Győr helyi tagszervezet vezetője

Győr, 2009. június 12.

Tisztelt Sulyok Tibor Úr! Kérem olvassa végig levelem, melyet magam és jó pár más Ménfőcsanaki nevében is írok. Sajnálattal hallottam, hogy a 40-es buszjáratunkat elveszik. és helyette nyomoroghatunk majd a Marcalvárosiakkal. Én úgy gondolom mi miért nem érdemlünk meg saját buszvonalat, ami jó volt a lakosságnak miért kell megszüntetni. Ha jól tudom mi is vagyunk annyi lélekszámban mint a Gyirmótiak, és a Szentivániak ( oda persze több busz is megy) Úgy gondolom, hogy ebben a mai világban két dolog fontos az emberek családja és megélhetése. Az, hogy jó pár ember a 40-es busz megszűnésével vagy elkésik a munkahelyéről vagy nem ér haza időben. Az óvodák és iskolák sajnos nem vállalnak felügyeletet gyermekeinkre, kérdem én , ha valaki du. 4-ig dolgozik, hogy fog időbe pl. az óvodába érni. Sajnos a nagymamák is még aktív dolgozók! 
Úgy hallottam, hogy sajnos a ménfőcsanaki részönkormányzat is támogatta a 40-es busz megszüntetését. Ezt nagyon szomorúan hallom, nagyon sok ember közlekedik busszal, nincs mindenkinek autója. 

Nagyon szépen kérem Önt amennyiben lehetséges akár a lakosság véleményét is kikérve tegyenek valamit azok érdekében akik busszal járnak dolgozni. Szerintem nem buszjáratot kéne elvenni, hanem még jó lett volna adni. Köszönöm, hogy végigolvasta levelem, várom segítőkész hozzáállását. 
Décsiné Rita.

Kedves Rita. Én azzal tudok segíteni, hogy felteszem levelét a honlapra és továbbítom a részönkormányzati képviselőknek. (Úgy tudom, hogy a Lakossági fórumon is téma volt a 40-es busz útvonala.) Kérem, hogy a következő részönkormányzati ülésre (július 6.) jöjjön el és személyesen is mondja el panaszát, ott választ fog kapni a kérdéseire. (Gangl András Úr, a részönkormányzat vezetőjének tájékoztatása szerint újragondolja a Volán a 40-es busz útvonalát.)  Üdvözlettel: Sulyok Tibor.

 

Kedves Ménfőcsanakiak! A napokban több levelet is kaptam, amiben Nekem tulajdonítanak "dolgokat", amit sikeresen elintéztem. Köszönöm a feltételezést, de a dolgok természetes menete miatt nem nekem köszönhető ezek elintézése. Az én feladatom - amit önként és örömmel vállaltam - mindössze az, hogy a hozzám eljuttatott leveleket kiteszem a honlapra és eljuttatom a szerintem illetékes emberekhez, szervezetekhez. Ennyi és nem több! Ezt szívesen megteszem minden esetben, kivéve ha az gyűlöletet szítt, vagy akár egy embernek, akár egy csoportnak a megaláztatására, kirekesztésére irányul. A levelek, megjegyzések, észrevételek teszik színessé és olvashatóvá a www.menfocsanak.hu honlapot. Erre találtam ki.  Barátsággal: Sulyok Tibor (2009. 06. 05.)

 

Tisztelt Sulyok úr! Még egyszer köszönöm a segítségét és azokét is akik elvitték a szemetet. Diplomás ápolóként szívesen segítek, amiben szükség van rám. Szép estét. Ráczné. Hugi. Csanakon élek 1971.-óta. 18 évig Csanakon és Gyirmóton voltam körzeti ápoló. (2009.05.27)

Kedves Hugi! Köszönöm a felajánlott segítséget. Két témában elkel a segítség: 1.) Babaoldal (nagyon "leült"): www.menfocsanak.hu/baba/babaoldal.htm; 2.) A ménfőcsanaki idős emberek történeteinek összegyűjtése (még el sem indult): www.menfocsanak.hu/idos_emberek_emlekei.htm. Ezen kívül tervezek egy oldalt, ami a Ménfőcsanakiak gyomrához "vezet". Egy olyan lapot, ahova beküldhetik a kedvenc ételeik receptjét, elkészítési módját és esetleg a feltálalt étel fotóját a honlap olvasói. De ez még csak terv, előbb az első kettőben kellene eredményeket elérni. üdv: Sulyok Tibor.

 

Tiszteletem, Sulyok Úr. Szerintem önnek köszönhetem, hogy a kertünk végén lévő önkormányzati területről nagyjából eltakarították a törmeléket, zsidet, szemetet. Ma délután. Maradt még, de ez elenyésző. Három éve könyörgünk az önkormányzati Képviselő Úrnak, de eddig semmit nem sikerült elérni. Köszönöm Ráczné. Hugi.

Kedves Hugi! Az érdem azoké, akik eltakarították, az enyém talán a közzététel volt. (Ha jól működik a honlap, akkor sokszor lehetünk elégedettek. Ehhez kell sok-sok ember segítsége.) Ebben az esetben Gangl András Úr közbenjárása, aki a területen nyíló új utca kialakításához szükséges munkák közé illeszttette be a zsid eltakarítását. Költségkímélő módon, mert pénz az bizony tényleg kevés van!  Üdv: Stibi.

 

1934-ben, tehát 75 éve ,,lett” Ménfőcsanak nagyközség! A június 20- i falunapon is meg lehetne emlékezni e neves évfordulóról, de talán már a szervezők, részönkormányzati tisztségviselők is gondoltak rá…. Üdvözlettel: Szakács András, Hegyalja u.134.

 

Kedves Tibor (adalék a "Híres Ménfőcsanakiak" oldalhoz),1809 június 14-én a Kismegyeri csatában Baralovics János csanaki nemes  is  részt. vett. A csatát megelőző napokban a csanaki jobbágyok mentették a kismegyeri majorból a pannonhalmi apátságnak a takarmánykészletét. ha további adatok, részletek is érdeklik szívesen elküldöm a napóleoni csatának a térképét , benne Ménfőcsanak ábrázolása, utcákkal , és a francia sereg felvonulási útvonalával. Ajánlom figyelmébe a Győri Múzsa c. kulturális és közéleti magazin különszámát a témáról. Üdvözlettel Galgóczi Károlyné (2009.05.12.) Térkép itt.

 

Tisztelt Sulyok Úr! Múlt héten csütörtökön éjjel a Királyszéki vasúti átjárónál történt egy autóbaleset. A beton villanyoszlop azóta is széttörve, az üvegszilánkok, kocsi alkatrészek szanaszét. A vasúti átjárónál lévő korlát darabjai mindenfele. Kérdésem, kinek a feladata ezek eltakarítása, kinek kellene intézkedni. Sáhóné (2009.05.06.)

 

Nézd meg a világrekord bejelentését itt.

Tisztelt Ménfőcsanakiak! Nagyon örülök a sikernek a nóta érdekében, jelen voltam éppen amikor Rigó Mónika énekelt. Nagyon szép és jó műsort produkált. Ö különben koronázott cigánydal énekesnő, akit maga Bangó Margit koronázott utódjául. külön köszönet e nemes cselekedetért, a nota iránt, ha van rá lehetőség kérem ápolják, így tudjuk e műfajt megmenteni. Tisztelettel Erzsébet Pozsonyból.

Gratulálok, Nagyon jó volt a műsor, minden nap ott voltam és nagyon nehéz volt hazajönni mert szép volt a műsor!!!!!! Madárné Ildikó (2009.05.11.) 3 éjjel 3 nap!

Tisztelt Szervezők! Ezennel mi is csatlakozunk a gratulálók népes sorához. Örömmel tölt el bennünket, hogy mi is segíthettünk és sikerült megvalósítaniuk a kitűzött célt. Amennyiben a jövőben újra segíthetünk, nyugodt szívvel keressenek meg bennünket. Ha úgy gondolja, szívesen megjelentetünk egy összefoglaló cikket az újonnan indult Kultúrblogunkban is. Amennyiben jó ötletnek tartja, kérem küldjön összefoglaló anyagot, amelyből könnyedén összeállíthatunk egy cikket. GRATULÁLUNK! Üdvözlettel: Juhos Mária és a www.magyarnota.com  3 éjjel 3 nap!

Hajrá CSANAK!!! Sok mindenben kitesznek magukért a csanaki emberek, de ez nagyon SZUPER!!!!!! Kelemen Gyuláné Éva (2009. 05. 04. 17:46) 3 éjjel 3 nap!

A magyar nóta és népdaléneklés új magyar rekordján és a világcsúcson kívül ez a három nap számomra az emberi összetartás rekordját is megdöntötte. Olyan volt mintha több száz ember összekapaszkodva, egymást átölelve állna egy hatalmas körben egységet alkotva. Óriási, életre szóló élményt adott ez a sok szeretet, erő, ami körülvette a rendezvényen résztvevőket. Biztos vagyok benne, hogy a siker kulcsa ebben rejlik. A sok munka, aggódás, a feladatok összehangolása rengeteg koncentrációt igényelt, és bizony néha nagyon fárasztó volt. Apró részletekig ki kellett dolgozni a forgatókönyvet, a szereplők fellépésének idejét összeállítani, úgy hogy neki is, és a program szerint is jó legyen a nótáról meg nem is beszélve, hiszen ugyanaz a nóta 4 órán belül nem ismétlődhetett. Mindenkitől bekértük előre a repertoárját azért, hogy leellenőrizhessük nehogy valaki előtte vagy utána 4 órán belül ugyanazzal lépjen föl. Bevallom arra nem számítottunk, hogy ez az összefésülés mennyire nehéz feladat. Egy idő után már összefolytak a betűk és csak egy szürke lapot láttunk magunk előtt. Volt aki elküldte a címet úgy, hogy: „Még azt mondják….” csakhogy ebből nem derült ki, hogy: még azt mondják nem illik a tánc a magyarnak, vagy még azt mondják részeges vagyok, vagy netán még azt mondják nincs Szegeden boszorkány. Csak példaként említettem az előbbiekben leírtakat, arra utalva, hogy mennyi olyan feladat állt elénk menet közben, amire nem számítottunk. Mára már csak az öröm, a köszönet és a hála érzése tölt el, és boldog vagyok, hogy Ménfőcsanak beírta nevét a Rekordok könyvébe és minden nótaszerető ember szívébe. Szeretettel: Árvai Violetta 3 éjjel 3 nap!

Buzás JenőHipp hipp hurrá! Én magam is résztvevő voltam egy hangyányi a sikerből jutott nekem is. Köszönöm a sorsnak hogy átélhettem. Tisztelettel Buzás Jenő.  3 éjjel 3 nap! (2009. 05. 03. 21:22)

Kedves Ménfőcsanakiak!

Őszinte szívvel gratulálok a szervezőknek és a fellépőknek. Több órát töltöttem Velük. Kitartásuk szervezőképességük is világra szóló. Jó közösségformáló napok voltak. Bartók és Kodály országa bemutathatta nemzeti dalkincsünk csodálatos repertoárját. Fiatalok, középkorúak és idősek mindent megtettek a sikerért.

Büszke voltam az ÁMK. énekkarára Bedőcs Rita koordináló munkájára. PEDAGÓGUSKÉNT  JÓ PÉLDÁT  mutatott, hogyan kell a tanulóinkban a felelősség érzetet,  az éneklés közös örömét kialakítani. Összegezve legyünk nagyon büszkék a világcsúcsra és a remek szervezőkre. Nagyon komoly munka volt. 3 éjjel 3 nap! (2009. 05. 03. 20:22.) Baksa Kálmánné Tusi

Szia Tibi! Üdvözlet Ménfőcsanaknak. (2009. 05. 03. 15:08)

Győr-Ménfőcsanakon 2009. május 1-2-3-án új magyarországi és világrekord dőlt meg a folyamatos és csoportos nóta- és népdaléneklésben!!!

Jelen pillanatban az Élet-Tér Alapítvány és rekord-kísérletben részt vevők a VILÁGREKORDEREK ebben a kategóriában! Fantasztikus érzés volt 50 órán át éneklő embereket, szólókat, kórusokat látni, hallani! 3007 percig énekeltünk, azaz több, mint 50 órán át, staféta-szerű váltásban.

Bővebbet majd ha kipihentem!! A rövid híradás egyenlőre ennyi. De lehet, hogy a sajtóból már értesülhetett mindenki.

Üdv. Kamocsárné Szilvi

 

Konkrét kérdést szeretnék feltenni. Miért kellett a telkünk végén az önkormányzati telken szeméttelepet létesíteni? Először csak a faluban elbontott épületek szemetei gyűltek. (Zsid.) Azóta már más is. Eddig csodálatos kilátás nyílt a templomtoronyra. Most a szeméttelepre. Jönnek mindig teherautók, akkor abban reménykedünk, hogy elviszik a szemetet, de mindig csak hoznak. Szép estét. Üdv. Hugi. Hugi54@T-online.hu (2009.04.29)

 

Tisztelt Szerkesztőség! Egy kis bemutatkozást szeretnénk a honlapukon. Reméljük ezen keresztül egy kicsit közelebb kerülünk a ménfőcsanaki lakossághoz, és nagyobb rálátása lesz munkánkra. További szép napot. Tisztelettel: Klauz Balázs. (2009.04.23.) Kedves Klauz Balázs! Egy új oldalt nyitok a néptánc csoportjuknak, remélem folyamatosan töltik újabb és újabb hírekkel, képekkel. Üdv: Sulyok Tibor.

 

Szeretettel gratulálok a Ménfőcsanaki Petőfi Sándor ÁMK minden munkatársának  az intézmény megalakulásának 20.-ik évfordulója alkalmából. Az alapítóknak, akik  kreativitásukkal, tehetségükkel, szorgalmukkal, -  a település szellemi életének központját létrehozták, és  mindazoknak, akik sokat tesznek érte ma is. Ennek köszönhetően  intézmény hírneve töretlen; közismertté vált  a megyén innen és túl. Diákjai közül sokan értek el szép eredményeket - sikeres életpályát mondhatnak maguknak. Köszönet érte mindazoknak, akik segítették őket! További megbecsült, örömteli munkát kívánok mindannyiuknak: Szalai Béláné  (2009.04.13.)

 

Tisztelt Sulyok úr ! A ménfőcsanaki  részönkormányzat minden hónapban ülést tart. Szeretnénk ha a honlapon olvashatnánk róla. Tisztelettel:Mészáros László. (2009.04.11.)

 
Szia! Bár lassan kilenc éve, hogy eljöttem Ménfőcsanakról, azért rendszeresen járok haza, és öröm számomra, hogy itt a neten is láthatom. A honlap nagyon tetszik, további sok sikert kívánok a szerkesztéséhez! Üdvözlettel: Pápai Béla (2009.03.26.)
 

Kedves Tibor! Az egyik győri kutyás fórumba jelent meg a napokban ez:

Ma 21:40-kor találtunk Győr-Ménfőcsanakon a körforgalomnál, egy fiatal, 1 év körüli,  német vizsla (vagy annak keveréke), kan kutyust. Színe sötétszürke, hasa alja és a farka vége fehér alapon szürke pöttyös. Kedves barátságos, szőre jól ápolt. Sajnos nálunk nem maradhat sokáig, mert van egy kan kutyánk. Kriszti 30/335-0282

A kutyus péntekig maradhat a befogadó  családnál. Jó lenne ha addig meglenne a gazdi. Tudnál segíteni abban, hogy a felhívást a honlapon közzéteszed? Előre is köszönöm. Üdvözlettel: Fegyvernekiné Ákos Katalin

 

Levelet kaptunk Kiss Lindától a "Babaoldalunk" egyik szerkesztőjétől: Tisztelt Sulyok Úr! Végre megérkezett az első babafénykép és az Anyukától szerintem nagyon jó ötletek is érkeztek a honlappal kapcsolatban:

Szia! Egyik séta alkalmával, egy hölgy hívta fel a figyelmemet a babafotós oldalatokra. Ma megnéztem, de igazából nem is tudom milyen részletességgel küldjek adatokat?!
Akinek tudom ajánlom az oldalt és lenne javaslatom, hogy esetleg a védőnői tanácsadóba ki lehetne függeszteni a lehetőségről egy tájékoztatót. Csak egy ötlet! Továbbá a weboldalt ki lehetne egészíteni a védőnők, gyermekorvosok nevével, rendelési idővel, tanácsadási idővel stb. Biztos állnak rendelkezésetekre. Ha kell ebben tudnék segíteni. Küldök fotót és néhány infót is a babámról. üdv: Varga Zsuzsa      Babaoldal elérhető
itt >

 
A használható kerékpárút

Ritka az a hazai kerékpárút-építésben, hogy annak elkészülte után is törődnek vele. Tavaly októberben a 83-as főút Ménfőcsanak–Gyirmóti szakaszán épült kerékpárút jó példa erre. A tegnapi közúti hó takarítások mellett jutott idő a nagykihasználtságú kerékpárútra is, pedig oda csak speciális géppel lehet felhajtani. Ma reggelre ugyan kicsit lefagyott, de viszonylag jól járható volt. Más kérdés, hogy sajnos ez szakasz is beáll azon kerékpárutak sorába, amik körül szakmai hiányosságok is fellelhetőek. A környezet hozzáigazításának elmaradása miatti vízátfolyások lefagyása, vagy pl. a Brico Store környékén lévő támfalépítésének hiánya. Sajnos kis hazánk felsőoktatási palettáján egyetlen tanszéken (BME Út és Vasútépítési Tanszék), ott is csak felületesen oktatják a kerékpárutak tervezését, természetesen a kivitelezés oktatása nélkül.

Persze ne legyünk elégedetlenek. Örüljünk, hogy van, és úgy, ahogy, de törődnek is vele, velünk.

Tóth Zoltán középfokozatú kerékpáros túravezető
 

Tisztelt Sáhóné, elolvasva észrevételét kérem engedje meg, hogy a helyi sheriff adjon választ Önnek. Nagyon jó az Ön meglátása, elengedhetetlen a Ménfőcsanaki Királyszék útszakaszára egy olyan gyalogátkelőhely, amely megfelel minden olyan kritériumnak, amelyen az embertársaim biztonságban átkelhetnek. Képviselőtestületi gyűlésen Németh Jenő képviselő Úr vetette fel ennek szükségességét, amelyet feltétlen építőszándékú, és nem utolsó sorban halasztást nem tűrő beruházásnak, és kivitelezésnek kell követnie. Megfogalmaztam levelemet Barta Gusztáv Úr irányába, aki azonnal felkarolta az ügyet, és ígéretet arra, hogy már a következő napokban kiszáll a helyszínre, és megtekinti az észrevétel jogosságát, valamint a kivitelezés lehetőségét. Egy olyan gyalogátkelőhely lenne indokolt eme útszakaszon, amelynek kivilágítással is rendelkeznie kellene. Barta Gusztáv Úr teljes támogatását adta a kezdeményezéshez, amelynek alappillérét Német Jenő Úr hozta létre. Szívesen tájékoztatom Önt a további fejleményekről, keressen bizalommal. Póczik Ottó 30/552-4066

Tisztelt Sulyok Úr!

Ősszel szóban került többször is - mint lehetőség és mint kérés -, hogy a Királyszéki úton fessenek fel zebrát. A részönkormányzat egyik tagjával beszéltem erről és már októberben azt mondta, hogy más is felvetette a kérdést, foglalkoznak vele. Azóta már lassan fél év is eltelik és az átkelés a Királyszéki úton egyre nehezebb. Az autók ma már, ha zebra van jobban odafigyelnek a gyalogosokra. Nem értjük, hogy miért kell arra ennyit várni, hogy egy zebra felfestését engedélyezzék, illetve megtegyék. Nagyon sokan szállnak le  és fel a buszokra, és úgy véljük, hogy igazán a buszmegálló magasságában lehetne egy zebra.

Sokszor perceket várunk , mire át tudunk menni. Beljebb már a Győri úton, egész Ménfőcsanak végéig több zebra található, nem tudjuk ez az útszakasz miért kivétel. Kérjük segítségét, illetve közvetítését, hogy ezt a problémát valahogyan oldják meg, s ne kelljen még hónapokat várni. Köszönettel: Sáhóné  (2009.01.26.)

Tisztelt képviselő urak!

A napokban a Revita tv-ben hallottam, hogy a Kisalföld Volán februártól járatritkításra készül. Azt már többször hangoztatta a Kisalföld Volán , hogy a hosszú járatok miatt veszteséges a cég. A Revita műsorvezetője megjegyezte, hogy a városrészek képviselőin múlik, hogyan tudnak lobbizni a városrészük érdekében. Tisztelettel kérjük Önöket hassanak oda ,hogy Ménfőcsanak közlekedése ne rosszabb, hanem jobb legyen. Tisztelettel: Mészáros László (2009.01.12.)